Sziasztok!
Szóval
meghoztam a 10. fejezetet. Az egész fejezet kettő, ha nagyon
szigorúan vesszük, akkor egy titok köré
épült, jobban mondva ezeknek a kiderülése …
A vége talán kicsit durva lett, ahogy Bella is nagyon
kemény a fejezetben. ( és ez nem igazán pozitív
itt, mert szerintem kicsit unalmas lenne, ha Bella tökéletes
lenne, hát nem az!) Daphne, és mindenki, aki szereti Tanya-t képzeljen el inkább mást a helyére xD
Most egyik kedvenc számomat
ajánlom nektek, igazából a szám alkotta a
fejezetet és nem a fejezetről jutott eszembe a szám,
ez pedig nem más, mint The Fray – Heartless.
Jó
olvasást!
Puszó: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo
A
harc
az akaratok, nem a technikák csatája. Le kell vetkőznöd
a félelmet, vagy alulmaradsz. A küzdő akarat maga az
erő. Soha ne add fel! Soha ne hátrálj meg! Küzdj
mindig és minden körülmények között!
Ha nincs ellenfél, akitől megfutamodsz, akkor nincs ellenség,
aki erősebb lenne nálad.
Youn In-Wan
Fogva tartóim szorítása nem csak magában volt kellemetlen,
ugyanis hamar megéreztem mást is. Mindegyiküknek
van képessége. És erre az arcom egy pillanatra
megrezzent. Próbáltam a képességektől
elkövetkeztetni és figyelni a környezetet. A szél
szembe fújt velem, nem éreztem vámpír
szagot mármint a jelenlevőkön kívülről, de
a hátam mögött nem tudom mi van. Mivel nem látom
és az illatát sem érzem lehunyom a szemem és
füleimre valamint a bőr felületeimre koncentrálok.
Hamarosan meghallom, ahogy egyik fa ágain lévő levelek egymáshoz érnek, de nem a széltől. Szemeim
kipattannak, ajkaim felfelé görbülnek.
- Szia
Luke Drágám. Nem tanítottalak meg rá,
hogy nem illik így viselkedni velem? - kérdezem, de még
én is hallom hangomban a jó kedvet. Nem válaszol,
szóval az hiszed, nem tudom, hogy hol vagy? - Ne bujkálj,
azt sosem tudtál, a fákkal sem vagy épp jó
barátságban. - ahogy ezt mondom hangosan felnevet.
Látom, az előttem elhelyezkedő, szintén lefogottakat,
akik próbálnak szabadulni. Ennek így nem lesz
jó vége, abba kell hagyniuk. De ezt csak nem mondhatom
ki hangosan, ezért a képességemet, a gondolataim
körül lévő védőburkot eltüntetem és
megnyitom a gondolataim csak nekik, a két családnak
valamint a gyerekeimnek.
Maradjatok nyugton, nem lesz baj.
- üzenem gondolatban és hallom, hogy mindegyikük
lélegzete eláll, persze kivéve a gyerekekét.
Ez meg mi? - vízhangszik mindannyiuk
gondolataiban.
Az legyen mindegy. Maradjatok nyugton! -
kértem őket még egyszer és ők így
tettek. Közben Luke leugrott a fáról, majd lassan
sétált elém. Egy fekete vászonnadrágot
viselt meg egy fehér inget, fölötte a látszat
kedvéért még egy dzsekit is. Barna haja kicsit
kócos volt, de csodásan kihangsúlyozta arca
pontos vonalait, szemei gyönyörű vörösen
izzottak. Be kell vallanom, hogy nagyon charme-os és igenis van
valami köztünk.
- Semmit sem változtál,
ugyanolyan gyönyörű vagy mint régen. - görbülnek
fel ajkai. - De azért ennyire nem kellett volna kiöltöznöd
miattam, nem mintha nem tetszene …
- Örülök,
hogy végül meglátogattál. - mosolyodom el
én is. - És hajlandó voltál miattam
felvenni egy inget, ezt különösen köszönöm.
- Ha te képes voltál ezt felvenni, én sem
ódzkodhattam az ingtől. - nevet.
- Igazad van, ennyit
igazán megtehettél értem. Na de nem szeretnéd
végre leszállítani rólam a talpnyalóidat?
- Abban meg mi lenne a pláne? - néz szemeimbe, én
pedig próbálkozom az ártatlan és védtelen
tekintettel, de már az elején sejthettem volna, hogy ez
nála nem válik be. - Jajj Édesem, nekem ne
próbáld megjátszani magad a gyöngeséggel,
ennyire azért ismerlek.
- Jól van, azért
csak megpróbálhattam nem? - röhögök fel,
kicsit forgatni próbálom a kezem a szorításban,
ezzel élérve, hogy jobban szorítsák a
kezem, ami most pont kapóra jön. A tűsarkú
sarkával erősen beletaposok a mögöttem lévő
vámpír egyik lábára, ugyan nem enged el,
de a szorítása lazul, oldalsó fogva tartóim
szorosan tartják karjaim, de nem bízom annyira benne,
hogy végig így fogják majd, ezért én
is rákulcsolom az ujjaim a karjukra, majd lendületet
véve szaltózom hátra fele. A derekamon lévő
kar eltűnik, és a kar tulajdonosának a háta
mögé kerülök. Az emberek sosem tudják,
hogy a torna mennyit javít az életben maradási
átlagon, de vámpírként már
sokaknak leesik. - Nem illik egy nőt így lefogni, seggfej! - búgóm fülébe, majd erősen hátba rúgom,
így 20 méter repül előre. A másik kettőt
továbbra is fogom, ahogy ők is engem, körmeim hibátlan
szoborbőrükbe vájom, tudom, hogy ez nekik nem fáj
annyira, csupán olyan, mint egy kelletlen darázs csípés
az embereknél, a várakozásommal ellentétben
egyikük sem rezzent, ezért kicsit durvábbra
fogtam, nem várhattam meg, míg a másik
összeszedi magát, vagy a másik kettő fogást
talál rajtam. Egyikük kezébe kapaszkodtam, és
a másikat elengedtem, majd kilöktem a lábait
alóla, elengedte a kezem, de a földön megfogta az
egyik lábam, viszont így már volt egy szabad
kezem, ezért a szöszit, aki a karomat fogta a nyakánál
fogva emeltem fel erősen szorítottam, mire ő is elengedte a
kezem elhajítottam, egy kézzel, amilyen messze csak
tudtam. Le akartam hámozni a lábamról a kis
piócát, de nem tudtam, mert a másik kettő úgy
látta, itt az ő idejük egyik hasba akar vágni, a
másik a karom után kap, de a piócám miatt
nem nagyon tudok elmozdulni, ezért leguggolok, gyorsan kitöröm
a pióca nyakát. A két tartalék jobban
össze vannak szokva, mint a másik négy, az egyikük
rúg, a másik üt, ezzel nem adva más
lehetőséget a menekülésre, csak, hogy kilépek
kettejük közül. Az elrúgott srác épp
ekkor ért be mellém, gyorsan behúzok neki egyet,
aztán jön a másik, akinek sajnos sikerült
hasba ütnie, ami nem volt túl kellemes, de meg se
rezzentem, hanem azonnal kitörtem a nyakát. Most már
a maradék négy kitartóan próbál
megütni, megrúgni. Gyorsak, főleg így négyen,
de én is az vagyok. Egy kéz itt, egy láb amott,
az egyiknek amikor sikerült elkapnom a felém tartó
öklét kitépem a karját, amire felordít,
a többiek tovább próbálkoznak. Az egyiknek
van annyi esze, hogy elkezdje használni a különleges
képességét, ami nem más, minthogy
szikrákat tud létrehozni. Egy szikra esőt küld
felém, de én gyorsan beugrom egy másik elé,
így őt érik a szikrák, látom az arcán
a fájdalmat, de megvárom, amíg abbahagyja a
szikrákat, csak utána tépem le a fejét.
Gyorsan kerülök a szikrás mögé és
először két kezét tépem le, majd a nyakát
töröm ki. A félkezű mögém lép,
de én egy gyors csapással leütöm, aztán
már neki sem marad épp csont a nyakában. Egy
maradt. Próbál megütni, de én vagyok a
gyorsabb, ezért játszom, folyton folyvást
elkapom az ökleit, egyre idegesebb lesz, egyre többet
hibázik, végül neki is vége. Visszafordulok
a többiek felé, látom az ámulatot az arcukon, míg Luke csak mosolyog, mintha nem is az ő pribékjeit öltem volna meg.
- Na látod, ez az
oka, hogy én ezerszer jobban szeretem Isabella Volturit, mint
Bella Swant. - nevet fel.
Volturi?! - vízhangszik a
többiek fejében, de én veszek róluk
tudomást.
- Nem tudom, lehet én is pont ezért
szeretem jobban Volturit mint Swant. Swan csak egy szürke
kisegér, vagyis mindenki ezt látja, de Volturira senki
nem mondaná ezt, túl sokan félnek tőle. -
kicsit se vagyok abnormális, hogy egyesszám harmadikban
beszélek magamról … áá dehogy!
- Igen,
Isabella túlságosan is … hümm veszélyes,
vad és szenvedélyes.
- Ahha, és ha még
egyszer Isabellának hívsz, akkor még
veszélyesebb leszek. - mosolygok édesen.
- Értem
Bells.
- Még szerencse.
- Ha már a Volturinál
tartunk hol vannak azok a gyönyörű vörös
szemek?
- Direkt kísérted a halálod, vagy
csak csesztetsz?
- Már meghaltam Szívem.
- Szóval
csesztetsz.
- Igen, na hol vannak a vörös szemek? -
nevet. Én meg nyelvet öltök rá és lehunyom a szemem, koncentrálok és tudom, hogy
amikor kinyitom, akkor vörösen izzanak.
Mi a...?! -
száguld át mindenki gondolatain, csak más más
végződéssel …
- Meg vagy elégedve?
-
De még mennyire. - suhan elém és állam
alá nyúl, mélyen néz szemeimbe. -
Koccintunk? - kérdezi, én pedig egy pillanatra
meglepődöm, komolyan olyan, mintha egy vacsorán lennénk
kettesben, nem mintha másra kellett volna számítanom.
Egy vámpírlány lép elő a fák
közül, egy tálcával kezében, amin két
talpas pohár van, benne vörös borral.
- Gondoltál
arra, hogy nem iszom ember vért? - húzom fel egyik
szemöldököm, de ahogy közelebb ér a lány,
érzem, hogy az egyik pohárból a bor illata
mellett kevés puma vér van, míg a másikból inkább az ember vért érezni és nem a bort.
- Még mindig ennyire felhígítod?
- Lehet, te jobban
hozzá vagy szokva az alkoholhoz, meg a földes ízhez,
de én nem bírom. - rántja meg vállait,
leveszi a poharakat és felém nyújtja az egyiket.
Gondolkodás nélkül veszem el tőle és
koccintunk.
- Csirió! - mondom halkan, míg ő csak
mosolyogva biccent. Ahogy lefolyik a torkomon az ital, eszembe jut,
hogy milyen régen nem ittam bort, nem igazán hiányzott,
soha nem voltam alkesz, sosem vágytam alkoholra … na jó
egyszer nagyon régen igen, de az más helyzet volt,
máskor. Ő is megissza a bort, aztán a többiek
felé fordul, szemre veszi őket. - Cullenék? - néz
rám szeme sarkából, egyik szemöldökét
megemelve.
- Az öröklét hosszú, várható
volt, hogy egyszer megint találkozunk velük. - rántom
meg vállaim, közben mellé lépek, nincs
szükségem, hogy végignézzek a társaságon,
ezért csak egy pontot nézek a távolban.
- Ez
igaz. - futtatja végig rajtuk a szemeit, de a gyerekeimen
megakad. - Nessie? Tony? - lép feléjük egy lépést,
egy akaratlan lépést. Érzem rajta, hogy még
őt is meglepte ez a tett.
- Igen. Ismerjük egymást? -
kérdezi lányom illedelmesen. Luke rám pillant,
mintha beleegyezést kérne, biccentek, mire ő közelebb
lép hozzájuk, jól szemügyre veszi őket.
-
Szóval már nem emlékeztek rám. - konstatálja apró fájdalmas éllel
hangjában, szerintem másoknak nem tűnik fel, talán
csak Jaspernek az érzésein keresztül. Egy
pillanatra lehunyom a szemem, elmerülök a múltban.
- Bells ne csináld már, nem lesz semmi bajuk! -
szól rám, mosolyogva, karjaiban Tony-val, míg én
Nessie-t fogtam.
- De … de mi van, ha mégis, olyan
törékenyek. - szólalok meg aggódva.
-
Akkor itt vagyunk mi. - mosolyog és attól a mosolytól
kissé megnyugodtam, de nehezen néztem végig,
ahogy óvatosan lerakja Tony lábacskáit, apró
kis kezeit fogva állítja talpra, épp menni
tanította, míg én halálra aggódtam
magam, óvatosan leülteti Tony-t a földre, ezzel
mutatva egy „elesést” persze fiamnak hamar megjelennek a
krokodil könnyek szemeiben, Luke felkapja, és
vigasztalóan simogatja arcát, én pedig
odarohanok hozzájuk és alaposan szemügyre veszem
kisfiam, nincs semmi baja, ezért megkönnyebbülten
kifújom a levegőt és egy puszit nyomok arcára.
Lányom pedig testvére felé kalimpál
karjaimban. - Csak így fognak megtanulni járni, ha néha
elesnek. - néz szemeimbe, én meg sóhajtva
bólintok. Nessie nyugtatóan félig gügyög félig beszél bátyához.
Aztán egy másik emlék bukkan fel, amikor
gyermekeim épp beszélni tanultak, még mindig meghatódom, hogy a mami volt az első szavuk, de az a pillanat
is emlékeimbe vésődött, amikor az éjszaka
közepén riadt fel Nessie, Luke nyugtatgatta én
pedig az ajtóból figyeltem őket, ez volt az a
pillanat, amikor lányom apának szólította,
ez volt a második szava. Abban a pillanatban nem tudtam, hogy
kettőnk közül melyikünk van jobban meghatódva...
Hirtelen pattannak ki a
szemeim, amikor tudatosul bennem, hogy ez nem a legjobb pillanat
emlékezni.
Úristen, ezt mind láttátok?!
- kiáltok fel
gondolataimban, Esme meghatottan bólint, Rosalie is hasonló
érzésekkel helyesel, a többiek nem válaszolnak,
de látom a gyerekek kutató szemeit, ahogy Luke-ot
vizsgálják. Ez az, amiért utálom, ha a
fejemben turkálnak! Bár az is igaz, hgy én
engedte, hogy turkáljanak … és itt szakítottam
meg a kapcsolatot, a védőpajzs visszakerült a helyére
és feszesen simult hozzám.
- Még kicsik
voltak, persze, hogy nem emlékeznek rád. - szólalok
meg végül a csendben.
- Igazad van, csak hát
félig vámpírok, gondoltam, hogy emlékezni
fognak...
- Most már mindegy. - legyintek.
- Szóval
te anya férje voltál? - kérdezi fiam.
- Igen,
a második. - mosolyog rá Luke. - Három hónaposak
voltatok, amikor elvettem. Két évig voltunk házasok.
- Két évig? - lepődik meg lányom.
-
Igen. Szánalmas nem? Vele volt a leghosszabb kapcsolatom. -
nevetek, kedvetlenül, szinte már komoran.
- Tényleg?
- lepődik meg Luke. Nem válaszolok, csak nézek rá.
- Soha nem hittem, hogy türelmes vagy, nem annak tűntél,
mégis az voltál, és nem tudod elképzelni,
hogy én ezt mennyire értékeltem, főleg akkor. -
sóhajtottam fel.
- Mert szeretlek. - néz szemeimbe
és tudom, hogy igazat mond.
- Tudom és én ezt
soha nem tudtam megérteni, hogy miért szeretsz, miért
szerettél akkor?
- Én sem tudom. A szerelem csak úgy
a kezünkbe pottyan, nem számít, hogy mikor vagy
kivel, csak van és mindegy, hogy a másik mit érez.
- ahogy beszél szívem hasad meg, hogy tönkretettem,
egyszerűen nem bírom elviselni a fájdalmat a szemében,
ezért lehajtottam a fejem. - Bells ne … - terem előttem és
felemeli a fejem az államnál fogva. - Tudom. Tudom,
hogy nem szeretsz. - próbál mosolyogni, de nem azzal a
kedves, vidám rossz fiús mosollyal.
- Ez nem igaza. -
nézek szemeibe, látom a meglepettséget bennük.
- Tényleg nem szerettelek, de … talán ha pár
hónappal tovább bírtuk volna … ha még
tudtál volna várni … te voltál az egyetlen,
akit képes lettem volna megszeretni, mint férfit. -
egyik kezem felelem és végig simítok az arcán.
Szemei csillogtak, a meglepettségtől, a szeretettől és
a csalódottságtól.
- Hihetetlen, hogy még most
is meg tudsz lepni. - nevet keserűen.
- Tudod, azért, mert
én nem mondok el mindent, nem sodrom veszélybe még
egyszer a szívem. - lépek egy lépést
hátra.
- Inkább hagyjuk a beszédet, mert a
végén nem Cullenre leszek még jobban kiakadva,
hanem magamra, hogy miattam lettél ilyen … - sóhajtott
fel.
- Ne aggódj! Már előttetek is ilyen voltam.
Nem rajtatok múlt. - legyintek és próbálok
mosolyogni, de nem megy túl fényesen, a múlt
fájdalmas, de a múlt fájdalmai nélkül
nem lennék most itt.
- Akkor rendben. - szólal meg,
szemében látom a kíváncsiságot
tudni akarja, mi volt régen. Mindenki erre kíváncsi,
az egész rohadt vámpír világ ezt akarja
tudni, mi tette Isabella Volturit olyanná, amilyen. Luke
tudta, hogy ez a tabu témákhoz tartozik, azokhoz, amit
mindenki tudni akar, de senki nem meri megkérdezni. Öklei
gyorsan indulnak meg arcom felé, egyszer egyik, egyszer másik,
de én lefogom azokat, kivédem az ütéseket. Kezdetét vette a macska egér játék, ezt
mindketten tudtuk, ahogy a szerepbeosztásokat is. Egyszer csak
egy fának lök, én meg húzom magammal, aztán
a földre kerülünk, végül valahogy én
keveredek felülre, kezeit leszorítom, nem hagyom mozogni.
Fölé hajolok, a hajam eltakarja arcunkat.
- Utolsó
kívánság Szívem? - suttogom halkan a
kérdést.
- Csak egy. - vörös szemeit
enyémbe mélyeszti. - Csókolj meg! - nem kellett
volna meglepődnöm a kérésén, de mégis
meglepődtem. Ez az utolsó kérése, nem lenne
szívem visszautasítani egyébként is ez a
csók ide vagy oda, már régen mindegy. Lassan
hajolok ajkaira és lágyan csókolom meg. Szinte
már fájdalmat okoz a szerelem, amivel csókol,
egy mocskos nőnek érzem magam. Nem tudom melyikünk
húzza jobban a csókot, ő, mert élvezi, vagy én,
mert nem akarom megölni. Végül én válok
el tőle, arcán mosoly virít, szemei az enyémet kémlelik várakozva.
- Sajnálom. - suttogom,
majd vámpír sebességgel nyúlok arcához
és gyorsan tépem le fejét, minél
kevesebbet szenvedjen. Még egyszer, utoljára ránézek,
majd leszedem róla a dzsekit és magamra veszem.
Visszafordulok a még mindig fogvatartottakra, egyet előrébb
lépek. Szemeim egy pillanatra lecsukódnak, aztán
már érzem is, ahogy fellobban mögöttem Luke
teste és immár az első hat vámpíré
is. Ijedt sikkantást hallok, egyet Esme, egyet Alice részéről.
Nem megyek közelebb, nem távolodom a tűztől, ami alig
pár centire lobog mögöttem. - Nos, most ki lett a
vezetőtök? - nézek a fogva tartókra, mindenki egy
magas kigyúrt férfire néz.
- Én,
Volturi! - szólal meg keményen, de tudom, hogy fél,
retteg.
- Remek, mik a terveid? - nézek rá és
hangom érzéketlenül cseng.
- Mire gondolsz? -
húzza fel egyik szemöldökét.
- Akkor
gondolom nem mesélhetett nektek sokat rólam. -
mosolyodom el. - Általában felajánlok egy
lehetőséget, hogy csatlakozzatok a Birodalomhoz.
- Hogy a
Volturi kénye kedve szerint használjon fel minket
bábuként?! - akad ki, eddig tartott a nyugodt, kemény
vezető szerepe.
- Én nem mondtam, hogy csak a Volturihoz
csatlakozhattok, hisz nem csak a Volturi van … Bár tény,
hogy Aro örülne nektek.
- Nem csatlakozunk! - jelenti
ki.
- Van, aki más véleményen van? -
pillantok körbe, de senki sem szól. - Rendben, ti
döntöttetek. - vonok vállat nem törődően.
-
Akkor elengedsz? - kérdi reménykedve.
- Most
komolyan ennyire hülyének látszom? - emelem meg
kérdőn szemöldököm. - Mindannyitoknak
van különleges képessége, amiket a Volturi
eléggé értékel. De tudjátok, van
egy jó mondás a Birodalomban „Aki nem velünk
van, az ellenünk van.” Én Volturi vagyok, a
Birodalomhoz tartozom. Volturi a családom és nincs
ínyemre, hogy megkegyelmezzek a családom ellenségeinek.
- mondom kicsit kegyetlen hangsúllyal, amit gondolom a
mögöttem ropogó tűz még veszedelmesebbé
tett. Ahogy ezt mondom egyikük elengedi lányomat és
megindul az erdő felé, gyorsan, de előlem nem menekül,
rákoncentráltam, nem néztem még csak rá
sem, de hallottam fájdalmas ordításait, ahogy a
tűz eleven égeti el. - És a gyávaságtól
hányni tudnék. - nézek az égő áldozatra
érzéstelenül. A másik vámpír,
aki lányomat fogta elengedte kezét, megijedt, és
ezt Nessie kihasználva letépi a karjait majd a fejét.
Tony segítségére siet és a többiek
is elkezdik támadni a fogva tartóikat. Esmehez szaladok,
és segítek neki, mivel valahogy ő az, aki most a
legnagyobb veszélyben van a szeretetteljessége miatt.
De nincs szükség a segítségemre, ugyanis a
falka előugrik az erdőből, és elintézik helyettünk.
Én már csak a holttesteket gyújtom meg a
képességemmel. Legvégére hagyom a
nagydarab fickó maradványait.
- Ez van, ha a tűzzel
játszol és nem te irányítasz. - szólok
hidegen. A Cullen-Denali család földbe gyökerezik,
míg gyermekeim nyakamba vetik magukat, Jake meg megnyalja az
arcom, amiért jól leteremtem. Utálom, amikor
összenyálaznak, de persze a végén már
csak nevetünk az egészen.
- Hogy lehet, hogy ez …
egy Volturi! - sipákol Tanya, szerintem most jött rá,
hogy ha a Volturival akarna megöletni, nem ő járna
jól.
- Úgy szöszi, hogy az apám egy
Volturi, sőt a gyermekeim nevelőapja is Volturi. Az egész
családom a Volturi! Na jó, az egyik húgom nem,
de mindegy. Érted már, milyen ostobaság volt, a
Volturival fenyegetned? - mosolygom.
- De Carmen, Eleazar és
Carlisle is az uralkodók barátai. - próbálja
hitegetni magát, hogy akárhogy is ők a kis kedvencek.
-
Tényleg, több, mint 100 éve nem is találkoztak
… szóval hagyjuk. - mondom picit rosszallóan.
- Én
azért a helyetekben még úgy 1-2 évtizedig
messziről elkerülném őket. - tanácsolja nevetve
Tony.
- Egyetértek. Főleg ti ketten, mert anya türelme
is egyszer elfogy. - pillant Tanyara és Edwardra.
- Miről
beszéltek? - sipítozik tovább, de én már egyre
kevésbé bírom a fejem zsong és a testem
is fáradtan ordítozik, nem vágyom másra,
minthogy aludjak, ami persze nem lehetséges, de most nagyon
jól jönne egy pihentető alvás …
- Arról,
hogy a családunk nem rajong értetek, főleg nem azután,
amit anyuval csináltatok. - gúnyolódik fiam.
-
Tudjátok anya, amikor ti … öhm a szeme előtt estetek
egymásnak, hazament. Nagyjából azóta nem
rajonganak értetek, bár részben az is rájátszik,
hogy viszonylag sokan vagytok és még képességeitek
is vannak … - folytatja lányom testvére szavát.
-
Aztán még együtt is él a két család.
Hát apa nincs elragadtatva ettől az együttéléstől,
az biztos. Csak anyu miatt vagytok még életben, mert ő
tartja értetek a hátát. - fejezi be húga
mondandóját.
- Ki a nevelőapátok? - kérdezi
Edward, mintha az egészből csak ezt az egy szót fogta
volna fel. Bár azt hiszem megértem, ha én lennék
a helyében valószínűleg nekem is ez lenen a
lényeg.
- Aro. - feleli Ness.
- M ...m … mármint
az az Aro? A király Aro Volturi? - dadogja Tanya.
- Tanya,
nem hagynád abba, először nyávogsz. Oké,
mindig nyávogsz, de most még ez is! Megnyugtatlak
Volturiban csak egy Aro van. - szólok fáradt hangon.
Gyermekeim meg felnevettek, Tanya arca láttán.
-
Most már érted Tanyacska? - gúnyolódik
kislányom. - Ha anyának vagy nekünk egyetlen
hajunk szála meggördül, nem hogy kiirtják
a családotokat, hanem addig kínoznak titeket, amíg
a halálért nem könyörögtök. Hidd
el, tapasztalatból mondom. - nevet.
- Szóval a
lányom egy hercegnő a fiam meg egy herceg. Ez nem semmi. -
motyogja magának Edward.
- És te Bella? Te mi vagy?
- kérdi érdeklődve Carlisle. - Nem hallottam róla,
hogy Volterranak már királynője is lenne... - igen,
logikusan ez következne ebből, az tény, de a vámpír
létben a logika annyit ér, mint a ganajtúró
…
- A herceg és a hercegnő anyja. - mondom az igazság
egy részét, majd egyszer rájönnek, de amíg
nem, addig hadd maradjak csak Bella. - Menjünk jó? Én
kész hulla vagyok. - sóhajtok. - Mármint
szellemileg is nem csak fizikailag. - legyintek, mosolyogva,
elköszönünk tőlük és hazamegyünk és
mind bedőlünk az ágyunkba, lehunyom szemeim bár aludni képtelen vagyok, de ez mégis valahogy pihentet, még ha gondolataim villámsebességgel cikáznak fejemben.
szia isteni a gonosz bella remélem mindig ilyen kegyetlen marad puszy
VálaszTörlésHAli!
VálaszTörlésEz nem volt azért semmi :D Bella jól elintézte őket és annak még jobban örültem hogy Luke is ott végezte:) :D Nagyon jó a történet és Bella is kellően gonosz :s ahh ez a Tanya hogy képes elviselni őt bárki is?:/ annyira idegesítő! Hogy fognak (Bells és Ed) Így ősszejönni?:/ Ha egyáltalán összejönnek :D Bella eléggé megközelíthetetlennek néz ki :S hát majd a gyerekek megpuhítják egy kicsit a többi marad Edre :s Kíváncsi vagyok mi történt a múltban Ed szemszögéből monnyuk :) Nah de mind1 ez már a jövő zenéje:) Kösziii
Szia!
VálaszTörlésEz a rémisztő Bella nagyon szuper! Bár tényleg elég távolságtartó, mintha egy fallal vette volna körül magát, de imádom!!! Az a ribanc Tanya halál idegesítő, nem is értem miért nem tépték még darabokra. Én tuti nem bírnám elviselni, még egy kis ideig sem. Jaj, de jó lett volna ha véletlenül megölik a fogva tartóik. :( Eszméletlenül jó volt a harcjelenet is. :D Alig várom a folytatást. Egy ici-picit sajnálom a Cullen családot, teljesen más az a lány akit megismertek és a mostani. Puszi
Szia!
VálaszTörlésEszméletlenül jó lett! :D
Imádtam *.*
Nagyon jól írtad le a harcjelenetet is ;)
Tanyától kiakadok -.- Szeretném, ha valamikor kinyírnád :D
Várom a következőt!
Puszii♥
Sziókaa cukikáám :D
VálaszTörlésSzögezzük le: Én NEM itt szeretem Tanya-t. Az eredetiben, mert ott nem egy nyafogó kis liba. És csak hogy tudd, nagyon tetszett! *.* Úgyhogy csak így tovább.. :)
És milyen kapcsolatban van Aro Bellával?? :o Bocsi, ez magas :D
Siess
Puszpá
Daphne
sziasztok! :D
VálaszTörlésőszinte leszek, baromira féltem, hogy mennyire fog nektek tetszeni ez az általam kreált durva Bella, vagy hogy nem vittem-e túlzásba, de örömmel olvastam, hogy tetszett nektek :D
Ati, igazából jó darabig vacilláltam, hogy Luke meghaljon-e vagy sem, de így aszem sokkal könnyebb volt és sokkal jobban ki lett hangsúlyozva Bella ereje és a kegyetlenebbik oldala :D Tanyanak is meg lesz a végzete, hogy az a halál-e vagy valami más? az majd később kiderül :D de ne aggódj Bella és Edward összejönnek majd :D jajj igen, Bella múlja, na az nagyon durva lesz! nem hiába lett olyan, amilyen ...
Szilvi igen, Bella ezzel a "fallal" védi meg magát, de minden falat le lehet bontani :D a harcban otthon vagyok, szóval még lesz a történetben harcjelenet :D ez biztos, főleg így, hogy ennyire tetszett nektek :D nos igen, mondhatni tűz és víz, de azért Bella, nehéz lesz megszokni, hogy a régi szelíd Bellanak már nyoma sincs, de majd hozzászoknak :D
Cherry drágám, ne aggódj, Tanya szenvedni fog *nevetgonoszan* xD
Daphnem, igen, sejtettem, hogy nem itt szereted Tanyat, mert ahogy én beállítom, elég nehéz lenne szeretni, de azért ha az eredeti Tanyara asszociálsz, akkor nem épp a legjobb, azért írtam, hogy aki szereti Tanyat, az asszociáljon másra xD ohh édes drága szívenyőm :D rátaláltál a jó kérdésre, hogy Aro és Bella? majd megtudod :D
imádlak titeket és köszönöm a komikat és a véleményeket is (L)
puszi mindenkinek <3
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxo
Szia LilyVolturi!
VálaszTörlésHaláli lett ez a fejezet is... :)
Majd hanyatt vágtam magam, és ettem a kefét a végkifejlet miatt... de aztán ez... hát erre nem számítottam...
Luke halála miadt majdnem sírtam, tudom milyen úgy szeretni, hogy a másik fél nem érez úgy mint te, és le tényleg a halál a kiút. :(
De szomorúságot félretéve, "legjobban" Edward reakciója tetszett.
"- Szóval a lányom egy hercegnő a fiam meg egy herceg. Ez nem semmi. - motyogja magának Edward." :DDD
De most komolyan: VOLTURI??? Ez nagyon ott van... :) ütős a javából... ÉS vajon Bella mi?
Tűkön ülök.
Siess a kövivel, és persze mulass jól Angliában :)
Üdv: Jázmin
szia Jázmin! :D
VálaszTörléshidd el megértem, ami azt illeti még én is sajnáltam Luke-ot, sokáig vacilláltam, hogy meghaljon-e vagy szenvedjen tovább, de aztán végül ez lett ...
én már sok mindenkit elvesztettem ez alatt a rövid idő alatt, amióta élek, igaz, még nem is voltam szerelmes igazán azt hiszem, de szerintem a halál nem kiút semmiből sem ...
na igen ezzel az Edward beszólással gondoltam kicsit oldom a hangulatot ... mégis csak meghalt Luke meg minden ... :)
Igen komoly Volturi! :D én mindig imádtam a Volturit épp ezért ennyire szerves részei a történetnek ... :D
sietek, ahogy csak tudok :D és köszönöm szépen meg volt :D imádtam Angliát *-* jajj anyunak van egy ismerőse, akinek van egy ismerőse, aki lehet ki tudna vinni engem Angliába diákmunkára nyáron *-* persze ez még nincs eldöntve mert egyedül nem megyek ki, de a barátnőmmel úgy fél éve eldöntöttük, hogy nyáron kimegyünk valahova nyári munkára, de ha neki is megfelel, akkor lehet a nyár egy részét kint fogom tölteni *-*
puszi <3
xoxoxoxoxoxoxo