8. Fejezet- A little girl shock and the threat

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de ezen a héten vizsga hetem van, szóval nagyon rá kellett gyúrnom meg suliba is …
Mindegy, ha megcsúszva is, de meghoztam a frisst!
Próbáltam kicsit lazára venni a nagy részét, inkább humorosra, de azért remélem senki nem fogja leszedni a fejem a vége miatt ugye?
Demi Lovato - La La Land c. számát gondoltam ehhez, igaz nem bírom Demi hangját, főleg ebben a számban … (aki szereti, az ne sértődjön meg, csak egyéni vélemény …) de a tartalom csodásan passzol ide.
Kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

Én arra nem haragszom, akinek ereje van. De aki egy papír mögé bújik, és úgy fenyegetőzik... nincs ingerlőbb a papírhatalomnál.
Jókai Anna

(Bella szemszöge)

Már kezdett elegem lenni a múltból, ezért ahogy lehetett kiszabadítottam magam, hogy ne törjem magam a "mi lett volna ha" kezdetű mondatokkal. Jake-kel összeszedünk pár cuccot, bepakoltuk az egyik kocsimba, én jöttem a sajátommal, Jake hozta Nessie-ét, míg Quil és Embry is összepakoltak pár cuccot és majd később csatlakoznak hozzánk a másik kocsimmal. Kész élvezet lesz 3 vérfarkassal és 14 vámpírral együtt lakni... akárcsak a régi szép időkben. Ezen a gondolaton elnevetem magam, milyen könnyű is volt akkor az életem. Nem keserítette meg az életem a szerelem, vagy a szerelem emléke és fájdalma. Egyszerű életem volt, azt tettem, amit akartam, igaz egyáltalán nem volt mindennapi, de én sem vagyok egy átlagos lány. Olyan múlttal és élettapasztalatokkal mint amilyenek nekem vannak sokan nem bírnának élni. Igazából nem értem, azokat, akik olyan erősnek néznek, mint a gyémánt. Igen, mint a gyémánt, ahogy édesapám egyik testvére szokta mondani „Úgy ragyogsz mint a gyémánt, amelyet jó erősen simára csiszoltak, tele fájdalommal és szenvedéssel. Még a gyémántkészítők sem tudhatják milyen csodát adnak ki kezeik közül, egy gyönyörűen csillogó ékkövet, amely értékétől eltekintve is jelentős. Már csak belegondolni is furcsa, hogy az apró kis kő mennyire kemény és törhetetlen, mint te.” pontosan emlékszem, hogy mikor mondta ezt nekem, hogy mikor lettem én a gyémántja. Akkor is mélyponton voltam, még jóval Cullenék előtt, de talpra álltam, mint mindig. Talán az volt az első nap, amikor igazán értelmesen beszélgettünk, hogy nem apu próbálta fenntartani a beszélgetést. Közben megérkezem a villához és leparkolok, kezem akaratlanul vándorol a póló alá rejtett medálhoz, amiben egy aprócska gyémánt van elrejtve. És csak mosolygok az akkori fájdalmaimon, valószínűleg csak azért, mert nem törnek annyira elő, hogy jobban belegondoljak. De annyira belemerültem a gondolataimba, hogy majdnem kiugrottam a bőrömből az ijedtségtől, amikor kinyílt a mellettem lévő kocsiajtó. Ezen Jake jót nevet.
- Ez egyáltalán nem vicces! - vágok durcás képet.
- De az. - röhög tovább, ezért én a vállába bokszolok, amiért most ő ölti fel az előző arcformát, míg én gúnyosan kiöltöm rá a nyelvem és nevetve viszem fel a cuccokat a szobámba. Ahogy lerakom azt a pár csomagot, amit hoztam, meghallom a beszélgetést és nevetést a másik szobából. Mivel az épp a gyerekszoba, amihez nekem külön ajtóm van, így óvatosan kinyitom. A szomszédban megpillantom Alice-t, Rosalie-t és Esmet a babaruhákkal, Nessie-t és Tony-t a kis szekrényeknél, a plüssöket és színes mesekönyveket nézegetik, valamint Emmett, Jasper és Carlisle a feleségeiket nézik, de közben beszélgetnek Edwarddal együtt. De ahogy beléptem mind rám néztek.
- Lemaradtam valamiről? - nyomok egy-egy puszit a gyerekek fejére.
- Semmiről anyu. - mosolyog Nessie, közben leülök a fiúkhoz. - Áhh, várj mégis! Emmett bunyózni akar veled. - nevet lányom, amire Emmett hangosan felkuncog és várja a válaszom.
- Azon lepődtem volna meg, ha nem akarna. - nevettem én is.
- Na, akkor benne vagy húgica? - kérdezi Emm s szája arcrepesztő mosolyra húzódik.
- Benne, de csak akkor, ha nem fog sérülni a férfiúi hiúságod. - mosolygok magabiztosan.
- Ilyesmitől nem kell félned. Lehet, hogy vámpír vagy, de még mindig én vagyok az erősebb. - húzza ki magát büszkén.
- Te vagy az erősebb én meg nem csak hülyeségekre és perverzségekre használom az agyam.
- Tusé! - szól közbe röhögve Jazz.
- Na, akkor megyünk? - csapja össze tenyereit Emmett.
- Ha nem baj, nem áldozom fel miattad az edzőtermet, szóval menjünk ki. - nevettem és elindultam lefele a lépcsőn, a többiek meg jöttek utánam. Alice a gyerekekkel beszélgetett, Esme és Carlisle is halkan beszélgettek, csak mi voltunk csendben Rose-zal. Egyikünk sem érezte értelmét belebonyolódni egyik beszélgetésbe sem, ahogy egy saját kezdeményezését sem. Még azt sem sikerült eldöntenem, hogy akarok-e közelebb kerülni hozzá vagy sem. Épp a nappalinál jártunk, amikor Bonnie sikítva fut le. Hirtelen nem tudom, hogy mi történhetett, ezért az izmaim megfeszülnek, de ahogy megpillantom vigyorgó arcát azonnal ellazultam.
- Minek örülsz ennyire? - nevetek jókedvűen.
- Úristen! Úristen! - sikongat, így közben mindenki lerohan, Salvatore-ék, Jake, Quil és Embry is.
- Hé, minden oké? - nézett a még mindig egy helyben ugráló Bonnie-ra Embry.
- Szerintem csak simán meghibbant a csaj. - fejti ki véleményét Quil.
- Nem hibbantam meg kutyuli! - szól vissza dühösen és ekkor tudatosul bennem, mi az, amit a legjobban utálok az együttlakásban.
- Oké. Még mielőtt elfajulna a helyzet nyugodjatok le! Bonnie, te meg mond el, mi az, ami ennyire felvillanyozott!
- Találtam egy képet rólad az egyik fiókban. - magyarázza.
- Wááá de jó! Ezért ez a nagy fejhajtás? Valószínűleg a ház több pontján lehet találni rólam egy-egy fotót. - nevetek.
- Nem, nem! Ez más kép!
- Hogy lehetne más kép? Ha egyszer rólam készült, nem lehet túl sok -féle …
- Úgy, hogy nem barna a hajad. - nézi meg újra a kezében tartott képet.
- Ne már! Alig pár kép van rólam abból az időszakból, és neked pont sikerült találnod egyet. - sóhajtok.
- Soha nem fogom megérteni miért, szerintem a szőke is jól állt. - nevet Jake.
- Azért a barna sokkal jobb.- mond ellent Quil.
- Nem értem mi bajod van a szőkével. Szerintem az is jól állt. - mosolyog Tony.
- Elfogult vagy kicsim. - nevetek.
- Mégis mikor voltál te szőke? - néz rám kicsit durcásan Bonnie.
- Úgy 27 éve, mindössze három hónapig. Image váltásnak szántam, de aztán túlságosan …. sok(k) lett. Meg aztán ez a barna mégis csak a természetes nem? - mosolygok.
- De igen, a barna a természetes, de szőke voltál! - sikítja Bonnie.
- Igen és meg is szenvedtem miatta, körülbelül kétszer annyian akartak megfektetni, csak mert szőke voltam. - fintorogtam.
- Az nem semmi. - nevet Quil.
- Quil édes, fogd be pici kis szádat vagy beverem. - mosolyogtam negédesen, amin elnevette magát. - Kölyök akarod, hogy móresre tanítsalak? - lépek felé pár lépést.
- Akkor kapj el! - nevet és épp indulna kifelé.
- Állj! Lehetőség szerint ne a házban, Jane idegfrászt kap, ha megtudja, hogy összetörik valami. Tudod milyen pontosan válogatták össze a bútorokat. - röhögök. Soha nem fogom megérteni azokat, akik felelősségteljesnek hisznek, nem mintha zavarna, de annyira vicces, hogy ilyen véleményen vannak rólam. Közben Quil kimegy az ajtón, rögtön átváltozik és elkezd rohanni a területükön hagytam neki pár másodpercet aztán én is utána iramodtam, nem futottam teljes sebességemmel, mert az úgy túl unalmas lett volna, ezért csak a megszokott vámpír sebességet használtam. Mivel Quil a farkas génjeinek köszönhetően gyorsabb, ezért én felugrottam az egyik fára és az ágakon ugrálva követtem és amikor fölé értem ráugrottam. Ő viszont csak futott tovább, számított rá, hogy a magasból támadok. Más esetben simán el lehetne törni a nyakát, de nem teszem, mert nem tett semmi rosszat, csak egyszerűen meg kell leckéztetnem, ezért elkezdem csikizni a nyakát, amire valamilyen nevetés és ugatás közötti hangot hallat és ledob magáról, de visszaugrok rá, hogy tovább csikizzem és nem hagyom, hogy ledobjon. Közben beérnek minket a gyerekeim valamint Jasper és Emmett. Hallom, ahogy röhögnek Quil „szenvedésén” végül olyan 5 perc elteltével megesik a szívem a hatalmas könyörgő szemein. Ezután pár pillanatig nyugodtan fetrengett, majd hirtelen megharapta a kezem, persze nem erősen, alig értek fogai a karomhoz, de a pólóm sikeresen kiszakította, majd a hátára dobott és visszaszáguldott velem a villához. Én csak nevetve bújtam bundájába. Kis idő elteltével érzem, hogy a levegő egyre kisebb erővel csapódik a lábaimnak, a kezemnek, vagyis lassulunk. Jól sejtettem, ugyanis olyan fél perccel később megálltunk a villánál, továbbra is nevetek, ahogy Quil is hasonló hangokat ad ki. Erre egy-két vámpír a Salvatore családból, és a két farkas is kilép a házból, közben a röhögő követőink is beérnek minket. Jake hozzánk sétál és arcán hatalmas mosoly terült szét.
- Látszik, mennyire megbüntetted. - nevet és kinyújtja a kezét, hogy lesegítsen Quilről. Igazából nem lett volna szükségem a segítségére, de azért elfogadtam a felém nyújtott kezét. Jókedvűen mentem a bejárat felé, míg Quil is visszaváltozott az erdőben és visszatért közénk. A nappaliban lehuppantam az egyik fotelbe, Rose és Alice is a nappaliban voltak, egy-egy csókkal köszöntötték a férjüket és az emeletről Edward is leballagott a szüleivel Carlisle pedig hirtelen szaladt hozzám és nem értettem mi a baj, aztán megfogta a kezem, hogy szemügyre vegye a karomon lévő harapást, ami egyáltalán nem látszott, csupán a kiszakadt felsőm.
- Semmiség. Csak a póló szakadt ki. - mosolygok rá.
- Szerintem azért nézd meg, Quil farkasként harapta meg. - szól bele Emmett.
- Kicsit levennéd a karodról a pólót? - kérdezi komoly, orvosi, mégis kedves hangon.
- Rendben. - sóhajtok lemondóan és leveszem a pólóm, hogy Carlisle szemre vehesse a tökéletesen fehér, harcolás mentes karom. Aztán elkezdte óvatosan tapogatni, de nem éreztem semmilyen kellemetlenséget, így aztán békén hagyott.
- Ezt nem értem, láttuk, hogy megharapott. - értetlenkedik Jasper.
- De nem erősen. Nem az volt a célja, hogy bántson. -magyarázom mosolyogva. Ekkor jött le Peter Salvadore a lépcsőn és egyszer csak füttyent egyet, nem értem mi van ma nagyon lassú a felfogásom, aztán feltűnik, hogy nem az arcomat nézni … A kezemben lévő pólóm darabját összegyűröm és az arcba dobom. - Remélem kinézelődted magad. - futottam fel a szobámba és kaptam fel egy másik felsőt. Újra csatlakoztam a nappaliban lévőkhöz, de épp ekkor egy nyíl átfúródik az ablakon és beleáll a falba. Azonnal az erdőt nézem, de már nem látni senkit. A nyíl egy üzenetet és egy vörös fréziát szegez a falra. Hirtelen nevetek fel, egyszerűen csak kitör belőlem. Pont frézia … Állítólag olyan az illatom, mint a fréziának, de a fréziának más jelentése is van, méghozzá az ártatlanság. Ha fehér lenne azonnal arra következtetnék, hogy a jelentése miatt kaptuk, de így, hogy vörös, így szinte biztos, hogy a vérem illata miatt, hisz olyan akár a vér. Már csak ezt lehetne fenyegetésnek venni. Mindenki kövülten áll a nappaliban, végül én megyek oda a virághoz, óvatosan leveszem és megszagolom, aztán jön a levél. Ismerős szálkás betűket pillantok meg és magamban kezdem olvasni az üzenetet.

„Drága Fréziám!
Régen adtam hírt magamról, gondoltam most, hogy visszajöttél ide épp ideje, te nem így gondolod?
Még mindig haragszom ám, azért, amit tettél, ezt nem úszhatod meg!
Hamarosan újra találkozunk Fréziám és meglátjuk ki éli túl.
Csók:
L.”

Tudom ki vagy édes, és igazad van, már épp itt az ideje, hogy lezárjuk ezt a huzavonát. - helyeslek magamban és csak mosolygok.
- Jake, kettőzzétek meg a védelmet La Push körül! Ti pedig, ha lehet egyedül nem császkáltok sehova. - nézek gyerekeimre komolyan.
- Ki küldte azt a levelet? - kérdi Jake szemembe nézve, de válaszomat megelőzve Embry kiveszi a kezemből a levelet és hangosan felolvassa.
- Anyu, ki az az L és miért akar megölni? - kérdezi Tony aggodalmasan.
- Egy régi ismerős. Hogy miért akar megölni? Hümm rengeteg oka lehet, de nála nem kell ok ahhoz, hogy megpróbáljon megölni. - felelem higgadtan, nem félek tőle. - Bonnie, keresnél egy vázát? - kérdezem, erre ő értetlenül néz rám, gondolom nem szokás megtartani a fenyegetésnek szánt virágot ...