9.Fejezet – Changings

Hali!
Elkészült a 9. fejezet és hát mit ne mondjak a 10.-ik, azaz a blog első jubileumi része elég érdekes lesz, és nem csak azért, mert 10. ( nem igen szoktam ilyenek tartani, de most van más okom is, amit majd hamarosan el is mondok … )
A lényeg, hogy a fejezet itt van, és ahogy tudom hozom majd a következőt is :)
Hallgassátok meg hozzá Britney circus számát – nem annyira illik hozzá, de van benne logika, hogy miért ezt mondom ;)
Puszkó: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

A változás mindig nagy kihívás.
Andrew Matthews

- Felhívom Damont, megmondom, hogy később megyünk haza. - szakítja meg a csöndet Joe.
- Oh igen, felhívod és megmondod, hogy változott a terv, a következő géppel mentek vissza.
- Mi van?! Bella megfenyegettek, felfogtad egyáltalán?! - akadt ki Bonnie.
- Nem vagy ennyire hülye, tudok olvasni. De nincs szükségem a védelmetekre vagy bárki máséra, az csak hátráltat és mérhetetlenül kikészít ezt te is tudod. - mondtam higgadtan, szinte már olyan érzéketlen hangon, hogy az már fájt.
- De Bella … - próbált ellenkezni Bonnie, szinte már könyörögve, Joe-n viszont láttam, hogy kezd beletörődni a dologba. - Gondolj a gyerekekre!
- Nem fogja őket bántani. - mosolyogtam. - Ez sokkal több, mint egy egyszerű fenyegetés.
- Ezt hogy érted? - néz rám kíváncsian Jake.
- Ez egy kimondatlan ígéret beteljesítése. És én is tartani fogom magam ehhez az ígérethez.
- Mi volt az ígéret? - kérdezősködik tovább.
- Az csak kettőnkre tartozik. - nézek ki az ablakon.
- És azt elmondod, hogy ki ő?
- Hát nem emlékszel rá? Pedig nagyon fasírtban voltatok.
- Hümm, akkor valaki, aki ... - ajkai mosolyra húzódnak, aztán gyorsan számba vesz mindenkit. - Luke. - jelentette ki határozottan, mire én bólintottam.
- Na nem, az egy őrült! Nem megyünk el! - hisztérikázik Bonnie, szó se róla imádom a csajt, de néha azért túlzásba esik.
- Igen, sokat tanult tőlem, kíváncsi vagyok mennyire tudja használni azt, amit tanítottam neki. Őrült? Lehet, végül is sok időt töltöttünk együtt.- meresztek komoly szemeket, erre persze többen felnevetnek.
- De nekünk az a feladatunk, hogy megvédjünk. - folytatja tovább Bonnie, de közben Joe elküldte az egyik Salvatore-t, hogy foglaljon egy magángépet. Tudta, hogy nem tudnak meggyőzni.
- Bonnie, imádlak, de ne felejtsd el, hogy ki vagyok! És ha tetszik, ha nem visszamentek és amíg lehet tartjátok a szátokat Damon és Stefan előtt! Ez parancs! - nem tudtak kizökkenteni a magamra erőltetett nyugalomból, de Bonnie bevágta a durcát. Cullen-Denali klán próbálta felfogni, hogy mi történik, elég kis sikerrel, Jake intézkedett, a megerősített őrségért és szerintem a gyerekek azon gondolkoznak ki is Luke. Nem emlékeznek rá, talán jobb is. Bonnie duzzogva összeszedte azt a pár cuccot, amit hozott, aztán a gyerekekkel mind beültünk egy-egy kocsiba és Embry meg jött a negyedikkel. Az istenért nem ismerné be, talán még magának sem, hogy azért jött, mert el akar búcsúzni Bonnie-tól. De azért nem voltam annyira bátor, hogy még véletlenül is egy kocsiba kerüljenek. Ahogy kiértünk a reptérre, mindenkitől elbúcsúztunk sőt azt is látni véltem, ahogy Embry és Bonnie egymást nézik, nem ölelték meg egymást, nem mondtak még annyit se, hogy szia, de abban a tekintetben minden benne volt, annyira belsőséges volt, hogy én szörnyen restelltem magam, hogy csak egy pillanatig is néztem őket. Megvártuk, amíg mind becsekkolnak, aztán Embry visszament La Pushba, azt mondta, valamit otthon hagyott, de tudtam, hogy csak egyedül akar lenni, szóval nem firtattuk. Vezetési stílusunknak köszönhetően hamar hazaértünk, de nagy meglepetésemre a Cullen-Denali család még ott volt és Jake is megérkezett, aki Quillel ökörködött. De ami furcsább volt, az az, hogy mind a nappaliban voltak, igaz két külön részén, de akkor is az egy helyiség! Ahogy beléptem, megpillantottam, hogy miért bírják ki együtt. Egyikük sem vesz tudomást a másik fajról … mivel a farkasok oldalán több hely volt, ezért mindhárman ott foglaltunk helyet.
- Jake, sikerült elintézned? - nézek rá.
- Naná hogy. - csapta össze tenyerét. - De hol hagytátok Embry-t?
- Megettem. - röhögök, hirtelen jött aggodalmán.
- Pfuj, ez undi. - fintorog Tony aztán felnevet.
- Na de kikérem magunknak! - néz rá nagy komolyan Jacob.
- Most miért? - mereszt ártatlan szemeket Nessie. - Szerintem többen mondjuk, hogy nem vagytok épp rózsa illatúak.
- Akkor kérdezzük csak meg édesanyátokat! - veti fel ötletét Jake, amire mindhárman rám néznek.
- Komolyan néha nem vagyok tisztában azzal, hogy akkor most csak két gyerekem van vagy több. - erre persze Emmett és Jasper felnevet, míg Jake durcásan néz rám, a gyerekek meg csak várják a válaszom. - Bocsi szívem, de akárhogy is, igazuk van. Bár én már olyan hosszú ideje ismerlek, hogy már teljesen közömbös vagyok a szagotokra.
- Ez nem fair. -vág durcás képet.
- Bocsi, de ami igaz az igaz. - nyomok egy puszit az arcára.
- Elkaplak ezért kislány. - csillan meg szeme ravaszan, aztán hirtelen Nessie-hez ugrik, aki a hirtelen jött mozdulattól lecsúszik a fotelból.
- Miért én? Anya mondta ki. - mutogat rám, miután felpattant és a fotellel védi magát.
- Anyátok akkor is mellétek áll, amikor nincs igazatok. - Jake árgus szemekkel meredt lányomra, aki próbált kiszabadulni és az egyik ilyen próbálkozásánál Jacobnak sikerült elkapni, aztán elkezdte csikizni. Mi nevetve néztük, ahogy lányom „szenved”. Olyan tíz perccel később Jake végül megkegyelmezett neki, visszahuppant Quilhez ökörködni, én elkezdtem beszélgetni a vámpírokkal és a gyerekeim pedig sakkozni kezdtek, ami lássuk be elég érdekes.
- Ahh tényleg Alice, arra gondoltam, hogy pár napig játszhatom az öltöztethető babát. Csak amíg vége nem lesz ennek az őrültségnek Luke-kal. - Alice először kicsit meglepődött, de aztán elkezdett ujjongani.
- Persze hát hogyne, jajj de jó! -kezdett el ujjongani és kitárta a kezeit, mivel a választóvonal még közöttünk volt, ezért én átmentem hozzájuk, hogy megöleljem.
- De csak vörös-fekete színekben, és ha lehet akkor ne túl kihívóan. - nézek rá komolyan.
- Akkor bármit, ami fekete meg vörös. - csapta össze kezeit és huppant vissza a kanapéra, én meg melléültem a karfára. Arckifejezésén láttam, hogy máris a holnapi ruhát tervezi, és már elkezd tudatosulni bennem, hogy mekkora őrültséget csináltam. Éjfél körül a gyerekek felmentek aludni, ahogy valamivel előttük a farkasok is. Vámpírok is elmentek, de azzal, hogy holnap legalább egy órával előbb ott leszünk. Komolyan aggódom, hogy mit aggat rám. Örültem, hogy egyedül maradtam a gondolataimmal, amik most kivételesen főleg Luke körül forogtak. Nekiláttam sütni, jobban mondva előszedtem a hozzávalókat, aztán már nem maradt kedvem megcsinálni, ezért csak egy hatalmas adag muffint csináltam nem pedig hatlapost. Aztán leültem elküldeni a szokásos helyzettudósító e-maileket, főleg a húgaimnak és apáméknak. Körbenéztem a világhírei között, de csak a szokásos, egy-két furcsa eltűnés és halál, politikai korrupció meg hasonlók. Végül lementem az edzőterembe, és elkezdtem „erősíteni” jobban mondva a számomra egyáltalán nem nehéz súlyokat emelgettem, zenét hallgattam csakhogy teljen az idő. Amikor már ez is unalmassá vált felmentem a szobámba, kipakoltam, gondoltam, hogy a gyerekek most nem akarnak egy darabig költözni. Mikor megpillantottam az órát, ami 5-öt mutatott vettem egy forró fürdőt majd felébresztettem a gyerekeket. Kikészítettem a reggelijüket, ahogy a többieknek is. Aztán szokásosan Tony kocsijával mentünk, de most Nessie vezetett. Ahogy megálltunk, Ailce kirohant a Cullen villából.
- Tudjátok hány óra van? - sipítozott.
- Tudjuk Alice, nyugi. - mosolygok rá.
- Teljes negyed órát késtetek!
- Tudjuk. - sóhajtok, de Alice már el is kezdett húzni maga után a házba.
- Nincs időnk most erre, nyomás! - parancsolt fel, és ahogy meglátom a kikészített ruhákat már menekülnék is ki, ha Rosalie nem állta volna el az utam … Próbáltam ellenkezni, de nem jártam sikerrel, ezért gyorsan magamra kapkodtam a kivágott fekete felsőt, ami tök egyszerűnek tűnt, azonkívül, hogy második bőrként tapadt rám, egy fekete cicanacit kaptam még, meg fölé egy vörös miniszoknya és persze egy fekete tűsarkú. Meg két gyűrű, amihez én ragaszkodtam, amik ezentúl mindig rajtam lesznek. Egy ezüstgyűrű, ami elég visszafogottan nézett ki, de volt benne egy rubin, amit a gyűrű egyik felének a vége ölelt át az egyik oldalról, valamint egy másik, szintén rubint köves aranygyűrű, amiben a drágakő szív alakú és apró hullámszerű minták emelik ki még jobban. Túlzottan örültem, hogy ennyi, kész mehetünk is. De nem így volt, leültettek, és megcsinálták a hajam meg persze a sminkem. Amikor kész lettünk nem szinte rohantam ki a szobából, le a többiekhez. Emmett nevetve füttyentett egyet, Jasper pedig elismerően mért végig.
- Remélem nem kell sokáig ezt elviselnem. - sóhajtok.
- Most miért? Baromi jól nézel ki, nagyon ütős. - fejti ki véleményét Emmett.
- Jahm és nagyon kihívó is.
- Az mellékes plusz. - röhög a mackó. Inkább nem akartam ehhez hozzáfűzni semmit, ezért felvetettem, hogy menjünk suliba. Próbáltam kilobbizni, hogy a gyerekeimmel mehessek, de nem sikerült, mivel Alice és Rose kényelembe vágták magukat a kocsiban, férjeik pedig a dzsippel mentek, szóval nekem marad a drága Tanyacska és Edward „felemelő” társasága. Ahogy beülök a hátsóülésre Tanya máris elkezd locsogni Edwardnak az estéjükről, férje viszont nem szólt semmit.
- Miért engedted nekik, hogy ennyire kiöltöztessenek? - kérdezi, és mivel én próbáltam minél inkább a mellettünk elsuhanó tájra koncentrálni, ezért beletelt egy kis időre, amire leesett, hogy hozzám beszél.
- Mondtam már, az ígéretünk miatt, ő teljesíti a rá eső részt, én meg a rám eső részt.
- De ennyire? - néz a visszapillantóba.
- Nem akartam én, hogy ennyire kicsinosítsanak, de próbáld meg visszafogni a húgaidat. - csóváltam a fejem, amire felnevetett, én meg pár pillanatig lefagytam. Amióta újratalálkoztunk nem nevetett.
- Igazad van, őket nem lehet visszafogni.
- Komolyan beveszed ezt az egészet? - sipákol Tanya. - Csak azért csinálja, hogy ő kerüljön a középpontba, hogy rá figyelj helyettem! - ezen most már nekem kellett nevetnem.
- Nagyon el vagy tájolódva. Lehet, hogy Edward helyes pasi, de akár hogy is nem bukom a nős férfiakra. Úgyhogy ne aggódj nincs semmi szándékom vele. - néztem Tanyara fejcsóválva és ahogy visszafordítottam a fejem a tájra, egy tized másodpercig Edward szemeibe néztem, a visszapillantóban. Az út hátralevő négy perce csöndben telt el. De ahogy kiszálltunk a kocsiból mindenki engem bámult, legszívesebben elfutottam volna a világ szeme elől egy eldugott helyre, ahol nincs senki rajtam kívül. Aztán az idő csak telt és telt, egy hétig szenvedtem már Alice és Rose ruháiban, és csak annyi történt, hogy kaptam még egy fréziát, még egy levéllel, amiben csak annyi állt „Tik Tak” de ez is vérrel, méghozzá embervérrel. Kilenc napja ment ez az egész „öltöztessük fel Bella-t” őrület, már komolyan kezdtem kiakadni, de az aznapi ruhám vitte a pálmát. Egy piros cicanacit kaptam, egy fekete szoknyával, és tűsarkúval, amit én már az első pillanattól holdjárónak becéztem magamban, de ami a legérdekesebb volt az egészen az a fölső, aminek a nyakamnál volt egy kis rész, amihez hozzá volt varrva egyik felén az ujja, de a másikon szabadon hagyta a kezem, ez idáig mind szép és jó, csak a nyak és a mellet takaró rész között nem volt semmi és így jóformán a fél mellem kilátszott, ami nagyon idegesítő volt, néha komolyan paráztam, hogy kilátszik valamim, aminek nem kéne … Ehhez még hozzájöttek a kiegészítők, egy piros gyöngyös nyaklánc, amiről több kis külön füzér lógott alább, a piros virágos fülbevaló és egy fekete kissé csillogó csat, ami a kontyot tartotta a fejemen. Nem tagadom, hogy valakinek ez nagyon királyul állt volna, csak ez nem én vagyok, ez annyira nem is tudom ... sok nekem. Mindegy, hiába próbáltam meggyőzni Alice-t, hogy ennél kevesebb bőven jó lenne, nem hallgatott rám. Suli után a fiúk rávettek, hogy menjünk az erdőbe, szerény meglátásom szerint csak azért, mert csesztetni akartak a cipő miatt, de mindegy belementem és végül az egész családdal mentünk az erdőbe. Rossz előérzetem támad és megérzem az idegenek jelenlétét, de már túl későn, mivel mindannyiunkat lefognak. Esmet, Rose-t, Alice-t és a Denali lányokat egy-egy nagydarab fickó fogja, míg Nessie-t és a fiúkat ketten, én meg kiállok a sorból. Ketten a kezeimet szorítják a harmadik a derekamra kulcsolja kezeit, ami már magában kellemetlen, de még két másik vámpír is áll közvetlen mellettük. De ez még nem volt elég, ugyanis elvonszolnak a többiektől és szembefordítanak velük. Gondolataim villámsebességgel cikáznak, de nincs is rájuk már szükségem, csak az ösztöneimre, amik máris teszik a dolguk.

  A két gyűrű

  Bella ruhája ( második)