6.Fejezet – Oh no, we live togateher … again

Hellóóóó!
Sajnálom, hogy ennyit késtem, de kicsit beteg voltam hétvégén, így jóval kevesebbet voltam gépnél is és tanulni sem igen tanultam szóval … mindegy, nem akarok magyarázkodni.
Kicsit jelentéktelen ez a fejezet, de lesz majd a későbbiekben jelentősége.
Nagyon nem tudom, milyen zene illik ehhez a részhez, szóval csak úgy, mert olyan kedvem van, ezért legyen a Hooligans Játszom c. száma.
Azért remélem tetszeni fog!
Puszi Zsó
xoxoxoxoxoxo

 

Bocsánatot attól szoktak kérni, akinek hatalma van. Akinek nincs, az hurcolja a megbántottságát, filozofál, és a lelkiismeretével bíbelődik: senki nem kér tőle bocsánatot. Sérelmein csak a gyenge rágódik, nyalogatja sebeit. (...) Érvényes igazság, hogy mindig csak a gyenge sérül bennünk – az erős soha! Ott, ahol az ember erős: nem lehet megbántani.
Müller Péter

Ahogy tudatosult bennem, kik is azok, előre sétáltam, Carlisle és Eleazar elé.
- Akkor teszem fel, hozzánk jöttetek. - nevettem.
- Bella, te komolyan zseni vagy! - vágott elképedt arcot Joe, ahogy levette fejéről a csuklyát.
- Áh, köszi, ezzel nem mondtál újat. - vágtam vissza, amin többen is elnevették magukat. Közben pedig, egyikük kilépett a csoportból és a nyakamba vetette magát. Csillogó, göndör haja kibukkant a csuklya alól, bár erre sem volt szükségem, hogy tudjam ki az. Bonnie volt az, az egyik legfontosabb személy, nekem a Salvatore „családból” . Csupán pár másodpercig szorongatott engem, mivel utána már gyerekeimre tért át.
- Ti ismeritek őket? - kérdezte meglepetten Carlisle.
- Igen. - néztem rá. - Elég jól, és elég régóta.
- Várjunk csak! - kiáltott fel Tanya. - Ők támadtak ránk Londonban!
- Nekem komolyan nincsenek előítéleteim a szőkékkel, ha lennének, valószínűleg már kinyírtak volna. - nevetett Joe. - De te nem csak kívül vagy szőke, hanem belül is, ha ennyi idő kellett, hogy ez leessen.
- Ne szemétkedj velem! - sziszegte Tanya.
- Hagyd a nejem. - szólt rá Edward is, de valahogy túl nyugodtnak tűnt a hangja, amit én már nem tudtam hova rakni.
- Jó, ahogy mondtam nem hozzátok jöttünk.
- De, ha ők ismerik egymást, akkor könnyen meglehet, hogy Isabella uszította ránk őket. - vonta le következtetését, amin pár Salvatore és én is elnevettem magam.
- Tudod Tanya, vannak bizonyos különbségek köztünk. Őszinte leszek oké? Ha meg akarlak titeket ölni, akkor megteszem, és nem érdekel, hogy kik voltatok nekem, vagy kik vagytok nekem. De soha nem bíztam, nem bíznám és nem is fogom bízni másra a piszkos munkát.
- Ez az egy, amit biztosan tudok még én is Bella ú... úgy értem Bella mindig a saját feje után megy. - javította ki magát gyorsan az egyik Salvatore, azt hiszem, ő újszülött, mert még nem találkoztam vele.
- Én a helyetekben megköszönném neki, amit értetek tett. - mondta gúnyosan Joe.
- Bocsáss meg Joseph, de ezzel mégis mire akarsz célozni? Bella nem volt velünk, vagy csak a közelünkben az elmúlt jó pár évben. - lépett előbbre Edward és érdeklődve.
- Vagy csak nem tudtatok róla. - röhögött.
- Joe, hagyd, nincs szükségem köszönetre, felesleges, mindössze egy szó a szélben.
- Te vagy az, én tudtam, tudtam, tudtam … - kezdett ugrálni Alice.
- Alice, elmagyaráznád végre, mit tudtál? - szólt nyugodtan, felhúzott szemöldökkel Edward.
- Ő volt az! Ő mentett meg minket Londonban. Nem ránk uszította őket, hanem megvédett minket. Emlékeztek, két nő volt és egy férfi. - mutatott ránk. - És akkor is Joe-nak nevezte az illetőt, pedig Joshepnek mutatkozott be. Ráadásul ahogy megérintettem, láttam, hogy itt leszünk Jasperrel. Ugye igazam van? - kérdezte teljesen felpörögve.
- Wáó, egy Cullen, aki tudja használni az eszét. - gúnyolódott Joe, tudtam, hogy nincs róluk jó véleménnyel, de azért már kezd túlzásba esni.
- Kezdesz nagyon elszállni Joe, egyébként, ő Alice, az egyik legjobb barátnőm, szóval örülnék, ha kicsit viselkednél. - mondtam nyugodt hangon, de jelentőség teljesen néztem rá, ezért bólintott. Lassan, hogy Cullenék ne vegyék fenyegetésnek közelített Alice-hez, és kinyújtotta a kezét.
- Örülök, hogy megismertelek Alice, Bella már sokat mesélt rólad. - vette fel a bájolgó mosolyát. Jasper izmai megfeszültek, hogyha bármi történne meg tudja védeni feleségét, míg Alice kicsit vonakodva ugyan, de elfogadta a felé nyújtott kezet.
- Én is nagyon örülök Joe. - válaszolt nyugodt hangon, de még sem volt vidám.
- Ha lehet a Josephet jobban szeretem. - Engedte el a kezét és hátrált pár lépést.
- De Bella Joe-nak hív... - nézett rá értetlenkedve Alice.
- Bella más, tőle bármit eltűrök, ő az egyetlen, akinek hagyom, hogy Joe-nak szólítson, meg persze a gyerekei, de ők is inkább a Josephet használják.
- Értem. - válaszolt Alice. Joe pedig úgy gondolhatta, ennyi épp elég is volt a jó pofizásból, mert hátat fordított nekik és felém jött, csak párcentire állt meg tőlem.
- Meg vagy elégedve? - kérdezte, bár nem mosolygott, de szemében láttam megcsillanni a vidámságot.
- Teljes mértékben. - mosolyogtam rá, és mint egy kis gyereknek, aki jól végezte dolgát összekócoltam a haját, ezért ő próbált durcás képet vágni, amin én meg elnevettem magam, és ő is röhögött velem. - Egyébként miért is jöttetek? Gondolom nem azért küldött titeket Steph, vagy esetleg Damon, mert annyira hiányoztunk volna.
- Igazából mindketten küldtek, hogy pontosak legyünk.
- Oh, bocsáss meg. - játszottam a esdeklőt.
- És tudod amiatt, ami Londonban történt.
- Tudom, de Steph már küldött egy bocsánatkérő e-mailt.
- És te most komolyan kinézed Damonből, hogy egy bocsánatkérő e-maillel elintézi? Vagy Stephanból?
- Nem, de reménykednem csak szabad nem igaz?
- Azt mindig. - mosolygott.
- Ugye, még véletlenül sem arra ment az egész, hogy utána kiengeszteljenek? - kérdeztem szarkasztikusan. Imádom mindkettejüket, de néha nagyon el tudják vetni a sulykot.
- Áhh, dehogy. - felelt úgy, hogy hangja azt sugározta „Ez hülye kérdés volt, persze, hogy igen”.
- És most mi a nagy tervük? - sóhajtottam. - Nem tervezek most hozzájuk költözni, bár talán jobb lenne. - vetettem egy pillantást Edwardra.
- Beújítottak.
- Wáó, már rájuk fért.
- Ne gondolj nagy változásra, ajándékot küldtek.
- Remek. - sóhajtottam. - Még hányszor kell elmondanom, hogy nem kell több ajándék, úgyse tudok velük mit kezdeni.
- Te szerinted ez komolyan érdekli őket? Hozzátok ide! - szólt két másik vámpírnak, akik egy-egy ékszeres dobozt hoztak.
- Ne már, még több ékszer? - sóhajtottam.
- Jajj ne már Bella, gyönyörűek. - szólt Bonnie.
- Mert én olyan hű de sokszor hordok ékszert... Mindegy, a szándék a fontos. - mosolyogtam. Ezért az egyikükhöz léptem és óvatosan kinyitottam az ékszertartót, amiben egy igen csak szép, görög mintás arany nyaklánc volt, aminek hátulja egy sima lánc volt.
- Ezt Damon küldte neked, a másikat meg Stephan. - mondta Joe magától értetődően. Így én, a másikat is kinyitottam, amiben egy szintén gyönyörű nyakék volt, fehéraranyból, és zafírral díszített, elől, hátul pedig fehér gyöngyökkel.
- Steph mindig eltalálja, azokat, amiket jobban szeretek. - nevettem.
- Na igen, ő tudja, hogy szereted a kéket és a fehéraranyat.
- Azért lássuk be, mindkettejüknek remek ízlésük van. - mosolyogtam.
- Nem hiába téged akarnak...
- Kösz, már kezdtem elfelejteni.
- Ha már itt tartunk, van itt még valami. - húzott elő egy kis dobozt a zsebéből. - Damon küldi. - nyomta kezembe.
- Köszi, de nem fogadom el. - mondtam azonnal.
- Azt kérte, hogy legalább nézd meg.
- Jól van. - nyitottam ki a kis dobozt, amiben egy egyszerű arany gyűrű volt, aminek láttán rögtön felnevettem. - Köszönöm, de nem fogadom el. És add át Damonnek, hogy máskor válogasson jobban, van egy pont ugyanilyenem, csak fehér aranyból.
- Ezt a pechet. - nevetett velem Bonnie. - Egyébként nem maradhatnánk pár napot? Damon és Stephan elengedtek minket, és már úgyis olyan régen beszéltünk.
- Felőlem maradhattok, de azért felhívom Jake-t. - mondtam és elővettem a mobilt, és letárgyaltam Jake-kel, hogy maradnak pár napig. - Akkor ezt el is intéztük. - de ahogy ezt kimondtam a mobilom megint elkezdett rezegni, s megláttam, hogy Jake az, ezért felvettem.
- Tényleg, azt elfelejtettem megkérdezni, kiköltöztök ti is? - szólt bele, amint felvettem.
- Nem tudom, én igen, a gyerekek lehet nálad maradnak.
- Okés, akkor majd később beszélünk. - nyomta ki.
- Kiköltözöl? - nézett rám felhúzott szemöldökkel Tony.
- A villámba. - néztem rájuk. - Tudjátok régebben rengeteget voltam Forksban vagy épp La Pushban, épp ezért nagyapátokék építettek nekem egy házat … vagyis nem tudom lehet-e háznak nevezni ...- csóváltam fejem mosolyogva.
- Én inkább hívnám Isabella palotának. - röhögött Joe.
- Isabellanak mi? - néztem rá kicsit mérgesen.
- Na jó, akkor Bella palota.
- Így sokkal jobb.
- Jajj, mi még nem is voltunk ott. - csillantak fel Nessiekém szemei.
- Ami azt illeti, voltatok, csak akkor még nagyon kicsikék voltatok és ezért nem emlékeztek rá. - mosolyogtam.
- Menjünk, menjünk! - kérték ragyogó szemekkel gyermekeim.
- Jól van. - nevettem. - Valaki hozza majd a kocsit meg a mocim jó? - néztem Salvatore-okra.
- Enyém a moci. - startolt Bonnie s végül Eleazar vitte a kocsit, Bonnie vezetésével a „házhoz”. Ahogy meglátták a három emeletes hatalmas kastély szerű monstrumot, amit pontosan a szakadék fölé építettek, tátott szájjal nézték. Sokkal kisebb volt, mint az otthoni, vagy mint a Salvatore kastély, de azért nem épp volt kicsi. Külső túldíszítettsége a barokkra emlékeztet, amire a mérete is utal. Amíg a többiek nézelődtek, én addig a főbejárathoz léptem, ami pontosan a szakadék közepén nyílt. De ahogy beléptem, újra megpillantottam a külsejétől teljesen eltérő modern bútorzatot, ami az előszobát díszítette. A többiek is beszállingóztak, így elindultam a nappali felé, ami két részből állt, az egyik a még vámpír részen, a másik a már falka részen, ezzel engedve szabad utat a két faj tárgyalásaira vagy épp csak a beszélgetéseire. A két része hasonló bútorzatú volt, de elrendezése kicsit másabb, valamint a közte lévő kissé benyúló választó fal is mutatta a tagoltságot. Mind bejöttek és miután elmondtam, hogy a másik fél már falka terület, helyet foglaltak a másik részben.
- Az anyja Bella, ez nem semmi kecó. - nézett körbe Em.
- Na igen, csak kicsit túl csicsás és hatalmas nekem. Mindegy, apuék ezt látták jónak. - fintorogtam egyet.
- Bella, egyébként ki az apád? Mármint rengeteget hallottunk már róluk, és nem semmi, hogy ekkora … házat építettek neked... - kérdezte Carlisle.
- Ez elég hosszú történet Carlisle, majd máskor elmesélem. - szabadkoztam, mivel nem állt szándékomban ezt az apró információt megosztani velük.
- Anyu, itt is megvan még a szobánk? - kérdezte Nessie, mivel az otthoni gyereke szobájukat is szeretik felfedezni néha-néha, főleg Nessie.
- Hát persze, nagyapátok úgy gondolta, hogy ha lesz kistestvéretek, akkor csak egy-két dolgot fogunk átalakítani. De azt kétlem, hogy a nénjeitek ebbe bele mennének.... Meg aztán én is imádom a kis szobátok. - mosolyogtam.
- Miért még lehet gyereked? - lepődött meg Edward, persze, orvos, akárcsak Carlisle, érdeklik az ilyen dolgok.
- Igen, de persze vannak feltételei de mindegy, nem a közeljövőben akarok szülni.
- Mint például? - kíváncsiskodott Carlisle.
- Hát … 

Nyakék, amit Damontől kapott:

Nyaklánc, amit Stephantól kapott:

A gyűrű:

 

Bella "háza" ( eredetileg a Madridi királyi palota):

A nappali: