30. Fejezet - I don't care

Sziasztok!
Bella mindent megold, de hogyan? Jól cselekszik vagy van értelme? Kegyetlenség vagy stratégia? Jó kérdések, ugye? Vajon ezt mire is értem? Hát ha elolvastátok meglátjátok :D
Hallgassátok meg hozzá, ha van kedvetek a Paramore-tól a Monstert, tudom, nem illik hozzá annyira, de azért részleteiben igen.
Jó olvasást! Kellemes – amennyire lehet – suli kezdést, a tanulóknak!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

„Az ember feketén-fehéren akar látni mindent: vannak jók és rosszak, a hősök igazán hősiesek, a gonoszak meg egyszerűen csak gonoszok, de az elmúlt egy évben megtanultam, hogy a dolgok ritkán ilyen egyszerűek. A jófiúk szörnyű dolgokra képesek és néha, a rossz fiúk is kellemes meglepetést tudnak okozni.”
Karen Marie Moning – Keserű ébredés (Tündérkrónikák)

 

- Miután túlestünk a Luke témán, kiböknéd végre, hogy mit keresel itt? - kérdeztem újra, hátha végre válaszol.
- Mondjam azt, hogy hiányoztál? - nevet fel.
- Csak akkor jössz ide, ha bajban vagy és azt akarod, hoyg megvédjem a segged. Vagy valami mondandód van. És ezt a hiányzós részt ne emlegesd a csajod előtt. - gúnyolódom vele.
- Irina Drágaságom, te is hiányoztál. - néz az asztal melletti háttérben lévő Irinara.
- Mondd, hogy ez nem igaz! - sziszegi Irina dühödten. Legalább most megértem a dühét, ez már haladás.
- Ne tudd meg, én ezen hányszor átmentem. - mondom nyugodtan.
- Oh de igen szívi, Bella az exfeleségem. - vigyorog rá, mint a vadalma. Szerintem teljesen hibbant, bár mindig is ilyen volt.
- Nyugi Irina, nem kell kibukni. Zack-kel csak annyira jövünk ki, hogy ne nyírjam ki. Bár néha egy hajszál sem választ el tőle.
- Mégis miért nem mondtad? - sipítozik dühösen a Denali lány. Na igen, ebbe én már nem szólok bele.
- Nem kérdezted és én sem érdeklődtem az előző kapcsolataid iránt. - nevet fel jóízűen.
- Én tényleg értem, ez olyasmi, amit meg kell dumálnotok, de ez itt Birodalmi ülés és bár szerintem a többieknek ez remek előadás, de nem arról szól, hogy hogyan keserítitek meg egymást... Lehetne, hogy ezt később beszélitek meg? - kérdeztem.
- Nem! - mondta Irina ellenkezve, míg Zack tovább röhögött. Soha nem fogom megérteni, hogy miért élvezi ezt. Talán nem is akarom.
- Irina, menj ki azonnal! - parancsolom, hangom már nem kedves, nem is megértő nincs benne érzelem, jéghideg uralkodói . Irina nem mozdul, egyáltalán még csak nem is lélegzik, amikor Dem és Félix felé lépkedtek, merev testőri léptekkel. Irina végül megmozdult és egy szó nélkül kiment.
- Nem értem, miért kell ezt tenned a nőkkel. - csóválom a fejem.
- Mert élvezem. Annyira … izgató látni őket aztán megvigasztalni őket. - nyalja meg az ajkait. Eddig is tudtam, hogy egy potenciális veszélyforrás, de hogy még hozzá ez fel is izgatja … rémisztő. Viszont a tudat megnyugtat, hogy felettem soha nem próbált uralkodni vagy ezt tenni, amit Irinaval, valószínűleg mert én azonnal szabad utat adtam volna neki és megmutattam volna hol az ajtó …
- Meg kéne becsülnöd, hogy szeret, pláne, hogy elvisel. - csóválom a fejem. - Csak kihasználod, de ez nem rám tartozik. Felnőttek vagytok teszek rá, hogy tönkreteszed-e vagy sem.
- Na látod, ezt imádom benned. - nevet fel.
- Nem igen értelek … irányítani akarod Irinat, mert tetszik, hogy szenved és bármit megtesz neked. De tetszik, hogy mennyire nem érdekel engem? Tetszik, hogy harcolok ellened? És még én vagyok bonyolult? - nevetek fel.
- Pedig elég egyszerű. Te túl független vagy túl erős és szilárd. Lehetetlen téged irányítani próbáltam de te még csak jelét sem vetted észre és ez őrjítő és tetszik. Azt akarom, hogy te irányíts engem. - szemeiben vágy tüzei égtek és én legszívesebben fülemet farkamat behúzva szaladtam volna a hátsó kijárathoz.
- Te tényleg nem vagy komplett. Engem nem izgat másoknak fájdalmat okozni. Megteszem, ha muszáj vagy ha nincs más választásom, mert profi vagyok benne, de nem élvezem és nem is áll szándékomban ezt ellened felhasználni. - mondom diplomatikusan.
- Pedig most te vagy a táplálékláncom csúcsa, hogy így fogalmazzak. - mosolyog Zack. Apu feláll a trónjából és mellém sétál.
- Zack, nem akarsz elhúzni innen? - kérdezi jegesen.
- Semmi baj apu. Már kezdem megszokni, hogy ahogy Zack fogalmazott én vagyok a tápláléklánc csúcsa. - nézek apucira szende kis tündérként. Ő meg lemondóan visszasétált a trónjához.
- És most beszélj! Elég volt ebből a témából mert már a fejem is megfájdul tőle! - hangom fáradtan csengett. Ha Zack azt akarja, hogy uralkodjak felette, megteszem.
- A-a! Ez nem így megy! - nevet és végig simít arcomon én meg elkapom a kezét és a teste mellé szorítóm a képességem feltör bennem és a megfelelően átjárja a testem. Csupán aputól és Arotól tudom, hogy ilyenkor mit látnak kívülről belőlem … A szemeim vörösen izzanak fel de olyan hihetetlen árnyalattal, amilyen egyik vámpírnak sincs, olyan, akár a vér és a hangom akár a nyári eső szemerkélése.
- Azt akartad, hogy irányítsalak, hát tessék. - néztem Zack arcára, aki megdöbbenten kémleli az arcomat. Ajkai vonallá préselődnek, küzdeni próbál mindenféle esély és eredmény nélkül. A tudata kezdi megadni magát és arca ellazul, de a szemei kétségbeesetten járkálnak. Próbálja felfogni, hogy mi történik, de nem tudja. Sosem látott még így és én sem használtam ezt a képességet csak akkor, amikor begyakoroltam. - Azt akarod, hogy irányítsalak, most azt teszem, a tudatod mint egy pillangó a kezemben van , nem tudsz ellenszegülni az akaratomnak. - mondom teljesen nyugodt hangon.
- Ez remek! - pattan fel Aro nevetve. - Azt hittem sosem fogod használni.
- Nem rajongok érte, ezt te is tudod. Olyan alantas … - csóválom a fejem és kezem elengedi Zack-et, már nem kell tartanom, hogy ne mozduljon. - Csak azért teszem, mert szereti a fájdalmat, mert egy mazochista balfék. Másképp napokig gyötörhetem, a halál küszöbére küldhetem úgyse mondja el. - mondom lazán, amíg Zack úgy áll egy helyben, mint egy szobor, nem mozdul még levegőt sem vesz. Teljesen az én bábummá vált.
- Mit csináltál vele? - érdeklődik kíváncsian Carlisle.
- Befolyásolom a tudatát és a testét, azt teszi, amit parancsolok neki, olyan mint egy engedelmes kutya. - magyarázom.
- Képesség? - kérdezi tovább, mire én bólintok.
- Bárkivel megtudod ezt csinálni? - érdeklődik Eleazar.
- Igen, bárkivel, nem a legegyszerűbb dolog, de igen. Igaz Zack most mindent lát, hall, érez és észlel, de nem tehet semmit sem, mert én uralkodom felette. Pont ahogy akarta. - vigyorgok Zack-re.
- Elmondanád, mi is a képességed? Mert ezt már nem tudom követni. Először a tűz aztán ez és még ki tudja mi? Ráadásul a mi képességeink sem hatnak rád … - tapint a lényegre Jasper.
- Hogy őszinte legyek ezt nem szándékoztam megosztani veletek egyenlőre, de nincs más választásom. Az eredeti képességem a pajzsom, ami megvéd mindenfajta képességtől, azonban ez sokkal erősebb, mint ahogy tűnik. Nem csak védelmet gyújt, de erőt is biztosít. Minden képességet magába szív, ami megtámadja. Érdekes képesség és nem kevésbé nehéz. - csóválom a fejem egy mély sóhajjal.
- Ezt hogy érted? Hogyan csinálod? Azt tudtam, hogy a pajzs alapból is megterhelő lehet, de hogyan tudod irányítani a többit is vagy elkülöníteni őket? - firtatja a dolgot Jasper, nem értem miért érdekli annyira az ügy …
- Úgy hogy nem csak a testem körül van pajzs, hanem bennem is. A belső védelmem elzárja a képességeket egy mély zugba és csak rá kell koncentrálnom, hogy használni tudjam. Amolyan szűrő szerűvé válik … bocs, de nem igen tudom, hogyan magyarázzam el. - mondom bocsánatkésően.
- Milyen képességeid vannak? - kérdezi Edward az érdeklődés legkisebb csírája nélkül, de engem nem tud becsapni, látom a szemében, hogy mennyire izgatja a válasz.
- A tiétek, a Volturiké, pár másik erő … rengeteg van. De nem szoktam őket használni, csak ha annyira kíváncsi vagyok vagy el akarok érni valamit. De inkább saját erőmből akarom elérni a céljaimat, így sokkal izgisebb. De rólam később is beszélhetünk, most más érdekel. Miért jöttél? - kérdeztem Zack-et hangom újra gyengédebbé vált, a szemem izzott de nem néztem rá, már nem volt rá szükség.
- Híreket hoztam, amik érdekelhetnek téged. - mondta monotonan.
- Milyen híreket? - folytatom a kihallgatást.
- Alvaroknál voltam. A két király befogadott és olyanokat mondtak el, amiket titokban tartanak.
- Mit kerestél te ott? - csóválom a fejem.
- Érdekeltek.
- Mit mondtak neked?
- Hogy olyan félvéreket akarnak teremteni, mint a gyerekeid. Ezért több embernőt tartanak bezárva, hogy megfoganjanak.
- Szánalmas. - csóválom a fejem. - Mást is megtudtál?
- Nem.
- Köszönöm, most pedig ülj le és csatlakozz a megbeszéléshez.- ahogy befejeztem már ment is egy szabad trón felé és uralkodóian helyet foglalt. - Bármilyen vélemény? - ültem le én is az asztalhoz.
- Szerintem nem kéne hagyni, hogy nőkön kísérletezzenek. Ne értsd félre de mi van, ha valahogy teremtenek valaki, aki olyan mint te? - kérdezi Alekszej.
- Egyet értek, most kéne támadni, amíg nem számítanak rá. - ért egyet Nyikolaj és Miloshék is belegyezően nyilatkoznak. Én meg gondolkodom. És döntés hozok.
- Megbocsájtotok egy pillanatra? Fel kéne hívnom valakit. - kérdezem illedelmesen, de a válaszra nem várok, elkunyizom Félix mobilját és emlékezetből tárcsázom a számot, ami kicseng a körmömmel az asztalon dobolok, amikor még az ötödik csengéskor sem veszi fel, de aztán hirtelen mégiscsak úgy dönt fogadja az ismeretlen számot.
- Gyorsan nyögd ki, dolgom van. - szólt a telefonba egy gyönyörű angolsággal beszélő férfihang, szexisen lágy francia akcentussal. Hangja morgós volt, jelezve, hogy rosszkor hívom és én nem akarok belegondolni, hogy mit művelt éppen.
- Rég beszéltünk Juan. És ezer bocs a zavarásért. - mondom elnéző lágy hangon.
- Bella? Nem tudtam, hogy számot váltottál, megint. - hangja lágyabbá válik és bocsánatkérővé.
- Nem az én telóm.
- Segíthetek valamiben ma petite*? - kérdezi segítőkészen.
- Nem utaztál el, amióta utoljára beszéltünk? - kérdezem.
- Mikor is volt az? 20 éve? - nevet fel. - Nem, még mindig itt vagyok ma cherie**.
- Megtudnád nekem szerezni a számukat, bármelyiket, muszáj velük beszélnem, de nem állíthatok csak úgy be.
- Persze, azonnal meglesz.
- Ugyan, annyira nem sürgős, nyugodtan … folytasd csak. Majd erre a számra küld el sms-ben, jó?
- Persze, meglesz.
- Köszi, jövök neked eggyel. - mosolyodom el.
- Dehogy is! Számíthatsz rám ma cherie, bármikor. Remélem hamarabb jelentkezel, mint most. - nevet a telefonba, aztán köszönés nélkül leteszi.
- Kivel beszéltél? - kérdezi érdeklődve Aro.
- Egy jó baráttal. - vonok vállat. - De ez most mindegy, ti mit szóltok ehhez? - kérdezek vissza.
- Tudod, hogy mi a háborút támogatjuk.
- Csodálom, hogy valamiben egyetértetek Milosh-al. Stephan, Damon? - nézek a két másik vámpírra, ők már elgondolkozottabb képet vágnak.
- Mi sok háborút és lázadást megéltünk, nem minden esetben a legjobb döntés a harc, viszont mi vagyunk előnyben velük szemben. - magyarázza komolyan Steph és Damon is egyértelműen bólogat.
- Cullenek? - pillantok Carlisle-re és Jasperre.
- Úgy gondolom ez nem a legjobb megoldás, bár nem ismerem pontosan milyen haderővel rendelkezik a Birodalom, így nem tudok kész véleményt formálni. De ez így nincs rendjén, amit tesznek, azt meg kell akadályozni. - szólt a stratéga Jazz.
- Eleazar?
-Egyetértek Jasperrel.
- Ahmose?
- Én háborúra szavaznék, így megerősödhetne a Birodalom.
- Edward, egyéb hozzáfűzés?
- A családommal értek egyet, meg kell őket állítani, nem kockáztatjuk, hogy ilyen gyermekek szülessenek. - mondja kimérten én pedig felállok és elkezdek járkálni, a testőreim most megint követik minden lépésemet. Végül az ablaknál álltam meg, kibámultam a messzeségbe, néztem a semmit, és a gondolataim zakatoltak. Végül is nem ez lenne a legrosszabb dolog, nem igaz? Ennek nincs értelme. Igen, ez az. Döntöttem. Feléjük fordultam.
- Nem lesz háború és békén hagyjuk őket. - hangom kimért és határozott.
- De mi mindannyian egyetértünk, hogy ezt nem engedhetjük. - hallatszott a döbbent mondatok többiek szájából s az asztal megelevenedett, mindenki elkezdett beszélni.
- Elég! - mondom parancsolóan és a trónom mellé sétálok, de nem ülök le. - Először is, Zack-nek mondták, ők tisztában vannak vele, hogy a volt férjem. Elmondhatták csak azért, hogy a fülembe jusson és csapdába csaljanak, bár elismerem ezt kétlem. Mindig is olyanokat akartak, mint a gyerekeim, tudom, Luke beszélt róluk, sokat tudok róluk, többet mint hinnék … El tudom képzelni, hogy nőkön kísérleteznek, de ti is tudjátok, hogy más a genetikai felépítettségem, nem jutnak előbbre, ha mégis, akkor egy mutánst hoznak létre, nem hinném, hogy ezt annyira megkockáztatnák.
- Simán megeshet, hogy egy olyan … valamit hoznak létre, ami képes lenne rá. - mond ellent nekem Aro.
- Te is megvizsgáltál, tudod, hogy ennek vajmi kevés esélye van. Még ha rá is jönnének a kromoszóma képletemre, nem valószínű, hogy meg tudnának teremteni egy ilyen lényt, mint én.
- De nem értem, mind a háború mellett vagyunk. - szól Ed ellenkezve.
- Nézd, ha olyan nőkön kísérleteznek, akik nem akarják, megtudják oldani, maguk is, ha pedig akarják, akkor ki vagyok én, hogy ellenezzem? Másfelől azok a nők a saját területükről származik, azok az emberek nem az én hatáskörömbe tartoznak. És ha már itt tartunk, ÉN vagyok a császárnő az én szavam dönt és nem kértem, hogy szavazzatok. Vagyis mindegy ki mit akar az én döntésem amit követnetek kell. - hangom parancsoló lett újra, mint amikor kell. Edward hirtelen felállt, még soha nem állt fel, egyikük sem, és nem a legmegfelelőbb pillanat, hogy kivívja a tiszteletét.
- Hogy érted, hogy a nőknek van választásuk? Már hogy lenne? Egy vámpírral szemben? - kérdezi, hangja nem dühös, de szemében valami furcsa lán lobban.
- Meghalhatnak. Ha kísérletezni akarnak rajtuk, jól tartják őket, kapnak kaját, kést, ott van maga a szoba … simán megölhetik magukat, ha nem akarják.
- Miből gondolod, hogy egy nő megtenné, olyan helyzetben? - kérdezi, szemében kíváncsiság fénylett fel a szemeimet nézi, olyan érzésem támad, hogy átlát rajtam, amikor szemében mintha félelem csillant volna, de én elfordítom a fejem.
- Csak tudom. - válaszoltam egyenletes hangon, és láttam apu szemében, hogy megtartja a titkom, akármi történik is. Érzem a lágy fuvallatot, hallom ahogy mozog, alig pár centire áll meg előttem és az államnál fogva szemeit az enyémbe fúrja és hirtelen leblokkolok. Ezt nem hiszem el, hogy képes ezt tenni velem, még mindig?!
- Ki bántott? - kérdezi, hangja olyan halk, hogy nem hiszem, hogy akár a testőreim, akár mások hallják. Szemei feketén villognak én meg kitépem az állam a fogásából és visszalépkedek a helyemre.
- Senki. - válaszolok, amikor megérkezik az sms. Remekül dolgozik Juan és gyorsan. Elkezdem bepötyögni a számot és a második csengéskor már fel is veszik … 

* Kicsim ( francia)
**  Szívem ( francia, másik írás módja ma chérie)