31. Fejezet - Phone call

Sziasztok!
Bella kiket hívott? És miért? Mi sül ki az egészből? :D És a vége … na jó gonosz vagyok, ennyi, feladtam, hogy ellenkezzek vagy megvédjem magam, de mentségemre szóljon, hogy nem kell sok mindenre számítani aztán meg kitudja … :D
Ajánlom hozzá a 30 seconds to Mars-tól a Closer to the Edge c. számot. Tudom, hogy nem illik hozzá annyira, de ennél jobbat nem igen találtam.
Jó olvasást! Előre is kellemes hétvégét!
Pussz: Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxo

„- Mit akar?
- Információt cserélni. Maga azt akarja tudni, amit én tudok, én meg azt, amit maga.
- Maga okos fickó, nem? Erre már a boltban is rájöttem. Mi tartott ennyi ideig?
- Nem vagyok hozzászokva, ahhoz, hogy kérjek, ha akarok valamit. És ahhoz sem, hogy egy nővel alkudozzam.
- Hát akkor nálam szokj hozzá, haver, mert nem tűröm, hogy parancsolgassanak nekem. És semmit nem adok ingyen. „
/Karen Marie Moning Keserű ébredés/

 

- Igen? - szólt bele egy barátságtalan hang, de nem volt egyedül. Volt ott más is, hallottam, a lélegzetét, de szívverése egyiknek sem volt. Felnevettem, jóízűen a morgolódásukra. Gondolom nem túl gyakran hívják őket mobilon. A lélegzetük elakadt, igaz nincs rá szükségük, csupán a megszokás teszi, de nem vettek levegőt, amíg én nevettem.
- Naa, hol van a régi jó családi modor fiúk? - kérdeztem jókedvűen.
- Honnan … honnan van meg a mobil számom? - kérdezi őszinte megdöbbenéssel Dave.
- Ejnye hát ennyire nem ismersz? Mindig megszerzem amit akarok. Nem vagytok annyira Elitek, hogy ne tudjam még így, a világ másik feléről is megszerezni bármit tőletek. - csóválom a fejem, bár ezt nyilván nem látják, csak hallják, ahogy a hajam mozog a levegőben, ahogy mozog a fejem.
- Néha komolyan félelmetes tudsz lenni Bella. - szól most még mindig megdöbbent hangon Will.
- Tudom, mert még mindig nem vagytok felkészülve a meglepetéseimre. Pedig már jó pár éve ezen dolgoztok, nem?
- Isa, mond, hogy ezek nem azok, akiknek én gondolom! - kezdi Aro szinte már érthetetlen bonyolultsággal.
- De, ők azok. - nézek Arora.
- Honnan a francból tudtad ilyen rohadt gyorsan megszerezni a számukat? - kérdezi most már Aro is kissé meglepetten, de hangja 10-ed annyi döbbenetet sem volt, mint Willében vagy Dave-ében. Aro már hozzá van szokva a meglepetéseimre, sőőőőt bravúrosan kezeli őket.
- Szakmai titok fiúk. - mosolyogtam Volturi főkirályára, de mindhármuknak szólt.
- És minek köszönhetjük édes hívásodat Bella? - vált ragadozói csábos hangra Will.
- Fordítsuk komolyra a dolgot, jó? Ti akartátok, hogy beszéljünk, na tessék, hallgatlak titeket … - sóhajtok fel szemernyi viccelődés nélkül.
- Miből gondolod? Vagy ez a megszokott női logika ala Bella? - kérdezi jókedvűen Dave.
- Talán. Szóval, miről van szó? - hagyom figyelmen kívül a megjegyzését, ha nagyon muszáj én is tudok komoly lenni.
- Ejnye, szar kedved van? Hová lett a kedvesség? - kérdi Dave már komolyabb hangon.
- Tévedsz, ha azt hiszed pont neked fogok panaszkodni. Ennyire azért ne nézz már hülye fruskának! - sóhajtok fel újra.
- Bella, válaszolj! - kéri lágy hangon Dave.
- Elkotyogtatok ezt azt Zacknek... én nem vagyok az a nő vagy uralkodó, aki ezt tök véletlennek veszi. Zack a férjem volt, ezt tudjátok, vagyis rohadtul nem osztanátok meg vele államtitkokat, hacsak nem azt akarjátok, hogy én is tudjak róluk … - hangom tárgyilagos, ez a nap, Zack és Edward, az emlékek … aszem kissé kisültem.
- Nem állt szándékunkban a tudtodra adni a dolgot, csupán elmondtuk Zacknek. - mondja lazán Will.
- Remek. Örülök neki, jó kísérletezést! Akartok még valamit?
- Naa, egy kicsit több érdeklődés jól esne. - durcáskodik Dave.
- Jaa sejtem, nekem meg egy icuri nyugi, de csak álmodik a nyomor. Ne is reménykedj benne Dave.- mosolygok. - De rettenetesen örülnék, ha végre elmondanátok mi a franc volt a célotok.
- Jajj már drága sógorném, tudod a családi viszonyok ápolás jót tesz az egészségnek. - szól Will.
- Éééértem, még szerencse, hogy vámpír létünkre az egészség biztosított. - vágok vissza.
- Éééés az állás 90:30 Bellanak! Juppí! - sipít idétlenül magas hangon Dave és erre már nekem is nevetnem kell. Két ilyen idióta vámpír … komolyan nincs olyan királyság, ahol nincsen, pedig régen meg voltam győződve róla, hogy ritkaság számba mennek az idétlen vámpírok … hát ez fatális tévedés volt.
- Gázban vagytok? A Naruchok megtámadtak titeket végre és szükségetek lenne egy kis segítségre? Ha igen, hallgatlak titeket, de ennek sajnos elég kevés az esélye.
- Hát ezt eltaláltad, nem emiatt volt. - hallatszik Will megnyugtat hangja.
- Háhá! Elismerted, hogy dumálni akartatok velem. - nevetek fel, mint aki csalárd hazugságon kapta a z ellenséget.
- Ajj, na jó, igazad volt. Most örülsz? - fújtat Dave.
- Naná hogy! Na, lökjétek, mit akartok? Mert teszem fel nem is a békéért ácsingóztok.
- Na jó. Olyan régen látogattál meg minket. Nincs kedved pár napra átjönni? - kérdezi ártatlan hangon Will.
- Csak úgy a nagy semmit tevésemben utazzak el hozzátok? Mi lenne benne a pláne? Azonkívül, hogy ti féltek idejönni?
- Mi nem félünk! - csattantak fel egyszerre.
- Ja, persze. Nem kell etetni. Rettegtek tőlem és a Birodalomtól. - mondom elégedetten.
- Ez egyáltalán nem igaz! Viszont az igen, hogy tényleg félvéreket akarunk. - tér át másik témára Will.
- Nem mondtál újat.
- Hogy érted? - kérdi meglepetten Will.
- Sokkal több dolgot tudok rólatok, mint hinnétek. - mondom ártatlan hangon, amiben megbújt a veszedelmes él is.
- Tudod, mi a gáz? - kérdezi költőien Dave, de meg is válaszolja. - Azon sem lepődnék meg, ha többet tudnál rólunk, mint mi egymásról.
- Mindig is tudtam, hogy rohadtul mélyen, de van eszetek. Veszélyesek vagytok, és csak el akarjátok hiteti a világgal hogy két bohókás gyerek vagytok, érdemtelen a trónra és a hatalomra, de ez nem így van. Kegyetlenek vagytok néha, megfontoltak, olyanok mint a normális uralkodók, de titkoljátok, hogy meglepetést okozva az ellenség hátába döfjétek a tőrt.
- Ugye nem hiszed, hogy elhisszük, hogy ezt papírokból tudod, vagy hogy ezt mind Luke mondta? - kérdezi szarkasztikusan Will.
- Őszintén? Teszek rá, hogy mit gondoltok.
- Na jó skacok, akkor mit szólnál Bella, ha megbeszélnénk egy semleges terültet és ott találkoznánk? - kérdezi Dave megtörve a filozofálást.
- Okés, legyen, de a semleges területre lehetséges jön pár király. Eléggé kíváncsiak rátok. - válaszolok nyugodtan.
- Nekünk édes mindegy. - szól Dave és a levegő mozgásából körülötte lehet tudni, hogy vállat von.
- Mikor? - kérdezi Will. És én elgondolkodom.
- Úgy két hét múlva? - kérdem én, egy kis pihenőt adva a királyoknak, a tárgyalás utánra.
- Legyen három. - erősíti meg Dave.
- Legyen. - válaszolok rideg nyugalommal.
- A megszokott helyen. - mondja még Will. Nem értem, honnan veszi, hogy tudom, igaz tudom, hogy hol is van az. Mongólia délkeleti részén, Észak-Korea felé, de mi sosem találkoztunk ott, én Alice Springsbe mentem a kastélyukhoz, vagy esetleg az Eyre-tó melletti nyaralójukhoz. De mindegy, nem firtattam a dolgot, csak letettem. Nem volt értelme elköszönni, nem éreztem értelmét, ők sem vennék a fáradtságot, hát én sem fogom. Mély levegőt vettem, ahogy körbenéztem a teremben, mind érdeklődve néztek rám. Ennyit arról, hogy ma időben abbahagyjuk. Ennek már rég fújtak. A Hold már magasan járt az éjszakai égbolton.
- Várunk, Bella. - szólalt meg várakozással csordultig telt hangon Ahmose. Kellemetlen volt ilyen hirtelen visszatérni a tárgyalás menetéhez.
- Oké, a lényeg. Aki óhajt velük találkozni, az jön, aki nem, az nem. - mondom tömören.
- Felfogtuk, hallottuk. Szóval Bella, mi volt ez? Komolyan személyesen ismered őket? - kérdezi Damon.
- Mégis mi a francot gondoltok drágáim? - nevettem fel. - Mondjátok csak ez alatt a több, mint 23 év alatt, leesett, hogy Luke a testvérük? - a szarkazmus csöpög a hangomból, miközben jót röhögök rajtuk.
- Jaa, ezzel tisztában vagyunk, de ennek mi köze van az egészhez? - teszi fel az égetőbb kérdést Steph. Érdekes, hogy soha senkinek nem jön le a legegyszerűbb dolog, vagy csak velem kapcsolatban nem?
- Én már sejtem. - hallatszik apu nyugodt hangja. Lehet ezért imádom őt annyira? Ő az aki mindent tud rólam, de sosem beszél róla, hanem csak megtartja magának.
- Miről beszélsz Marcus? - kerül ő a figyelem középpontjába, míg én csak mosolyogva nézek rá, sugallva, hogy mondja csak.
- Luke nem szakadt volna el a testvéreitől. Azért vette el Bella-t, hogy közelebb kerüljenek a Birodalomhoz és védelmet kapjanak a Naruchoktól. - kezdi el a mesélést, míg mindenki hallgat. - Ugyebár ez nem így lett. Bella nem volt hajlandó csak úgy védelmezni őket, vagyis nem minden esetben. Mondjátok csak, nem tűnt fel valami? Mondjuk amikor Luke-kal elmentek „nászútra”? Komolyan elhittétek, hogy Bella csak úgy elmenne mézeshetekre egy férfival, aki iránt semmit nem érez? Gondolom akkor voltak először az Alvar kastélyban. És utána is párszor elmentek kettesben hétvégékre.
- Így van apuci. Mindig az Alvarokhoz mentünk. Luke-ot kötelezte a rangja, így engem is. Még az esküvőnk előtt kötöttünk egy szerződést. Nektek nem kellett róla tudni, mivel tejhatalmam van, de a testvérei tudták, hogy miben állapodtunk meg. A lényeg az volt, hogy ő teljes védelmet kapott a királyságokban, és én is szabadon járhatok-kelhetek az ő királyságukban. Egyszerű volt az egész. Én nem kötöttem senkinek az orrára. De közben csendestársként figyelni tudtam az Alvarokat. - vonok vállat.
- Ez aztán a szép! Csendestárs egy házasságban. - nevet Nyikolaj.
- Valami hasonló. - erősítem meg jókedvűen a kifejezésemet. - Ő sem igen szólt bele a Birodalmi tárgyalásokba és én sem az övéikbe. Az egész kapcsolatunk kész megállapodás volt, valószínűleg ezért is húztuk ki olyan sokáig. - felelem egy vállrándítással.
- Akkor mégis miért is váltatok el? - kérdezi Edward.
- Ez már magánügy lenne, de végül is édes mindegy, már régóta nincs nyugodt magánéletem, úgy, hogy ne kontárkodjanak bele. Luke többet akart én pedig nem tudtam neki megadni, amit akart. Békében váltunk el, mindketten biztonságban tartva egymást. Én túl sok mindent tudok a testvéreiről, veszélyt jelentenék rájuk, Luke pedig a birodalom működéséről tudott. Tudtam, hogy utána nem megy vissza a testvéreihez, mert más állásponton voltak. - mondtam nyugodt hangon de valahol mélyen azért fájt Luke elvesztése, ő olyan közel volt hozzám.
- Milyen más állásponton? - hangzik Edward nyugodt hangja.
- Nézd, nem hiába mondtam, hogy úgy gondolom tényleg nőkön kísérleteznek. Dave és Will a félvérekben látják az új világrendet. Luke is ezért vett el, de aztán ő megváltozott. Nem akart félvéreket teremteni nem akarta, hogy a gyerekeimnek baja essen, szerette őket. Persze a testvérei sosem találkoztak veletek. - nézek a gyermekeimre. - Ti végig itt voltatok biztonságban. Mindig is tudtam, hogy nem fogják feladni, hogy félvéreket teremtsenek. Talán létrehoznak egy mutánst, talán egyszerűen sikerül nekik, nem tudom. De nem is igazán érdekel. - válaszolok elégségesen.
- És miért találkozunk velük? - kérdezi Aro.
- Nektek nem muszáj, csak nekem, és van egy sejtésem, hogy miért, de ebben nem vagyok teljes mértékben biztos. - válaszolok teljesen komolyan.
- És mit akarsz, most mi legyen? - kérdi lényegre törően Milosh.
- A megbeszélés után mind szépen visszamentek és ügyeltek, hogy az újszülöttek jó kiképzést kapjanak. Ha minden remekül alakul, akkor hamar megoldhatjuk végre, viszont úgy gondolom a háború elkerülhetetlen a Naruchokkal, csak az a kérdés, hogy az Alvarok a kezemre játszanak-e vagy sem.
- Mik a terveid? - kérdi Damon érdeklődve felhúzva szemöldökét.
- Időben megtudjátok, ígérem, de egyenlőre nem mondok semmit.
- Hogy ezen miért nem lepődök meg? - teszi fel a költői kérést Damon.
- Na jó, mára ennyi volt, így is eléggé elhúzódott az idő. - mondom nyugodt hangon és felálltam a trónomból. Majd gyerekeimmel visszavonultunk, ők gyorsan ágyba dőltek én meg még egy ideig maradtan náluk. A jelenlétük mindig pozitív hatással van és volt is rám. De végül mégis visszamentem a saját szobámba, persze a testőrök minden lépésemet figyelték. Zavart, de már legalább nem kapok ettől dührohamot, mint régen. Mosolygom a gondolatra. Megkértem a testőreimet, hogy most hagyjanak magamra. Furcsa, volt végre egyedül lenni. Csak ültem a holdfényben az ágyamon és bámultam előre, akár egy szobor. A gondolataim pörögtek, amikor az ajtón kopogtattak. Hallottam, ahogy a testőreim rosszallásukat fejezik ki a látogatóm irányába. Nem csodálom. Nekem sem volt épp kedvem a látogatóhoz, hozzá meg pláne nem. Ennek nem lesz jó vége. A mai nap hosszú volt, szeretnék kikapcsolódni, de ha bejön akkor ennek lőttek. Még jobban fel fog bennem forrni az agyvíz, fel fog húzni és veszekedni fogunk, talán újra fájdalmat is okozunk egymásnak. Furcsa, hogy a kapcsolatunk ilyen gyökerestül felfordult. Igaz már abban sem vagyok biztos, hogy volt-e nekünk egyáltalán olyanunk, hogy „kapcsolat”? Hangosan kifújom a benntartott levegőt, de ne mozdulok.
- Gyere be. - mondom végül és az ajtó felé pillantok, megpillantva egy sápadt bronzhajú ismerőst. Előre félek, hogy mi a francot akar tőlem, pont ő. Most komolyan, mit akarhat tőlem Edward Cullen?