55.Fejezet – I want to break up! And I don't care what do you feel, think or want. I made this decision.

Sziasztok!
Nos, jöttem láttam élek egyenlőre :D
Kíváncsi vagyok, mi a véleményetek az egyik szereplő másik arcához … :D
Aki szeretné hallgassa meg hozzá a Adam Lambert Master Plan c. számát.
Pussz: Zsó
xoxo

 

Akit igazán megbántottak, csak kétféleképp találhatja meg újra a lelki békéjét: teljes megbocsátással, vagy halálos bosszúval.
/Revenge/

 

(Edward szemszöge)
Látni Bellat a kicsivel azzal a bensőséges, szeretettel. Azzal a csillogással, ahogy a kislányra néz. Olyan gyönyörű volt, leírhatatlan. Vajon milyen volt akkor, amikor a mi gyerekeink voltak kicsik? Bár tudnám, akkor milyen volt, és a gyerekeink milyen voltak Kicsikként, milyen lehetett volna őket a karjaimban tartani. Milyen lehet az, amikor a gyerekeim apának hívnak. Bármit megadnék, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer apának szólítsanak. Vagy ha visszapörgethetném az időkerekét. De ha ezt nem is érhetem el, akkor legalább szeretnék jóban lenni velük. És most érett meg az idő, hogy lépéseket tegyek. Most kell nekiállnom. Most kell felhagynom a régi életemmel és egy újba kezdeni, amiben talán jóban lehetek a gyerekeimmel. Amiben legalább egy kicsit jobb kapcsolatban lehetek velük, amiben olyanok lehetünk, mint egy család, vagy legalábbis majdnem olyanok. Az elhatározás most először lett igazán erős. Épp ezért most kell lépnem, amíg még erős az akaratom hozzá. Míg erősnek érzem magam a lépéshez. Épp ezért elhívom Tanyat az erdőbe. Másra számít, hallom a gondolataiban, hogy arra gond, hogy semmi sem változik köztünk. Mekkorát téved. Egy kidőlt farönkhöz sétálok az erdő mélyén és leülök. Ő szorosan mellém ül. Hallom a gondolataiban, hogy mennyire kötődik hozzám. Szörnyen éreztem magam, amiért lerombolom a vágyait, de így helyes. Nem akarok még ennél is tovább kettős játékot játszani. Bellaval egyszer már belebuktam, amikor elkövettem ezt a hibát. Tanyaval nem akarom eljátszani ugyanazt. Nyílt lapokkal fogok játszani és lesz, ami lesz.
- Beszélni szeretnék veled, Tanya. - mondom határozottan.
- Miről? - kérdezi lágyan, kíváncsian.
- Rólunk, a kapcsolatunkról, a házasságunkról. - mondom tömören összefoglalva.
- Ezt meg hogy érted?
- Úgy gondolom ez nekünk nem akar összejönni.
- Azt akarod mondani, hogy el akarsz válni?
- Azt mondom, hogy nem szeretlek, a francba is sosem szerettelek! Jó volt veled és ennyi! - mondom elég durván. Bár nem állt szándékomban megbántani, már máig sikerült.
- Szóval kihasználtál.
- Ugyan, ne játsszuk a mártírt, te sem vagy jobb nálam.
- Mi?! Én szeretlek! - mondja sértetten.
- Már a legelején ez volt a terved.
- Nem értelek...
- Azt akartad, hogy Bellaval szétmenjünk. Ne játszd meg magad.
- Szóval most rám tolod az egészet? Ha jól emlékszem te is ugyanúgy benne voltál a dologban. - sziszegi.
- Igen. Nem azt mondom, hogy csak és kizárólag te vagy a hibás! Én hibáztam, én döntöttem rosszul. - mondom nyugalmat erőltetve magamra. Igen, az első alkalom egy baklövés volt, egy baklövés, amit azért tettem, mert bűntudatom volt Bella miatt. Amikor láttam rajta a zúzódásokat, amiket én okoztam. És ezzel a tudattal nem tudtam megbirkózni máshogy. Az egyedüli, amit akartam, hogy biztonságban legyen. És nyilván a biztonságot nem egy veszélyes vámpírcsaládnál találta volna meg. Bár így, utólag visszagondolva, egy tulok voltam. Hagynom kellett volna, hogy ő döntsön. Őszintének kellett volna lennem. Az egész cseszett létezésem csak a fatális hibám sorozata. - De te voltál az, aki kihasználta a helyzetem, az érzéseimet, a fennálló helyzetemet Bellaval. Úgyhogy gondoljuk át még egyszer, hogy melyikünk hogy s mint használta ki a másikat …
- Baromságokat beszélsz! - mentegetőzik.
- Igen? Tényleg? És mivel magyarázod a gondolataidat? Elfelejtetted? Gondolatolvasó vagyok. Akkor is tökéletesen tisztában voltam a terveiddel. Nem engem akartál. Sosem én voltam az, akit szerettél. Te csak a bosszúért választottál engem. Azóta sem értem mi a problémád Bellaval. De én csak egy eszköz voltam, hogy elérd a bosszúdat. És most nézz ránk! Bella jött ki ebből fölényesen, míg mi lent maradtunk a mélységben, a sötétben. Hát nem ironikus? Én neki akartam jót, azzal, hogy túllép rajtam, te pedig bosszút akartál rajta állni valamiért. És nézz ránk! Mi szívjuk meg, míg ő tökéletes nyugalomban él. - nevetek fel.
- Te tudtad?
- Mit? Hogy bosszút akarsz? Persze, hogy tudtam. És ha már itt tartunk érdekelne, hogy miért.
- Ha eddig magadban tudtad tartani ezt a kérdést, akkor ezután is menni fog. - sziszegi.
- Rendben, teszek a nézeteltérésedre vele. Csak végre hagyjuk ezt abba! Fejezzük be a színlelést! És hagyjuk békén a másikat!
- Oh, azt hiszed ilyen könnyen véget vethetsz a kapcsolatunknak? - nevet fel ördögien. Még sosem hallottam ilyennek. Hirtelen el sem hiszen, hogy ezt a hangot tényleg ő adja ki.
- Mi van?!
- Nem válsz el tőlem.
- Már miért ne tenném? Szabad ember vagyok, vagyis vámpír. Azt teszek, amit akarok. És nem te fogsz ebben meggátolni. Idáig a kezedre játszottam, de most már elegem van belőle.
- És mit vagy ezért hajlandó kockáztatni? - a fenyegetése váratlanul ér.
- Nem hinném, hogy bármivel is meg tudsz fenyegetni. - morgom állatiasan. Kicsit úgy érzem magam mint egy vadállat, amit éppen most akarnak sarokba szorítani és ez nem kecsegtet túl sok jóval.
- Oh, nem hinnéd? Hát akkor el vagy tájolva Edward.
- Ugyan, mivel fenyegetsz meg? A családommal? Nem mernéd. Akármennyire is most megjátszod a fő gonoszt ez nem telik ki tőled. - mondom magabiztosan.
- Nem. Igazad van. Nem merném megfenyegetni őket, mert Eleazar szereti őket. De egy valamivel nem számoltál. A kis fattyaid nem tartoznak közétek, akármennyire is szeretnéd. - hangja undorítóan cseng. És én dühbe gurulok. Senki se fitymálja le a gyerekeimet! Hirtelen önti el a fejem a vörös köd. Észre sem veszem, hogy hogyan, de amikor újra viszonylag tisztán látok, már a nyakát szorongatom. De ő csak gonoszan nevet. - Nocsak, vannak apai ösztöneid? Ezzel megleptél.
- Pofa be. - morgom az arcába.
- Á-á. Ha elválsz, akkor az egyiküket megölöm. Vagy talán mindkettőt.
- Nem teheted. A Volturi is vigyáz rájuk!
- Bizonyára így van, de nem a világ másik feléről. Bella pedig nem lehet mindig velük. - mosolya olyan akár a sósav, olyan maró a gúnytól.
- Miért csinálod ezt?
- Pedig azt hittem elég világos neked ezek után. - mosolyog ártatlanul. - A bosszú édes.
- Azt hiszed, hogy azzal, hogy velem vagy ártasz Bellanak. - nevetek fel szánakozva.
- Pontosan. Mit lépnél, ha azt mondanám, hogy többet tudok a te kis Bellacskadról, mint azt képzeled? Ismertem őt azelőtt, hogy összejöttetek volna. Olyasmit tudok róla, amit te álmodban sem gondolnál. Tudom, hogy ha esélyetek lenne, akkor idő múltával kibékülnétek. De amíg velem vagy nem juttok előbbre. Mert amíg itt vagyok Bellat arra fogom emlékeztetni, hogy egyszer régen engem választottál helyette.
- Mi a francról beszélsz? Mi ez az őrültség?
- Ez nem őrültség, ez bosszú, szívem. Ez csak színtiszta bosszú.
- Rendben, akkor legalább azt mondd el, hogy mit vétett ellened Bella, amiért ennyire utálod?
- Megölte azt a férfit, akit mindennél jobban szerettem. Hát most ezt kapja vissza tőlem. - hangja fájdalomtól volt terhes és én nem tudtam mit lépni. Tényleg nem tudtam mit mondani. El akartam tőle válni, azt akartam, hogy többé ne legyen egymáshoz semmi közünk. De igaza volt. A Volturi ilyen messziről nem tudja megvédeni a gyermekeimet, ahogy Bella és én sem lehetünk minden egyes pillanatban velük. Ő pedig bármikor lecsaphat, akár derült égből villámcsapás. Nincs más választásom, mint beletörődni. Így viszont a számításaim buknak. Fogalmam sincs, hogyan kerülhetnék közelebb legalább a gyerekeimhez. Kezdem elveszteni a reményt …

(Bella szemszöge)
Nagyon aranyos volt a kis csöppség. Nessie-re emlékeztetett. Az én pici Nessiemre. Emlékszem még milyenek voltak aprócska babákként. Bár nekem mindig is a pici babáim maradnak. Élénken él bennem az emlékük, amikor először foghattam őket a karomban, amikor először hívtak anyának, amikor először álltak fel vagy indultak el. Mindenre emlékszem és sosem akarom ezeket a csodás pillanatokat elfelejteni. Ez a kis csöppség rájuk emlékeztettet. És most itt van a karjaimban ez az aprócska kisbaba, ez a kislány, a keresztlányom. Igen, Jake és az én keresztlányom, ahogy Leah és Gabe kérte. De persze nem sajátíthattam ki a kis tündért, még akkor sem, ha a szülei éppen alszanak. Esmevel, Rosalie-val, Alice-szel, Nessie-vel, Tony-val és Jake-kel mi voltunk a váltás, vagyis mi segítettünk nekik megszokni a helyzetet, hogy hárman vannak. Jake veszi át a kezemből a kicsit, míg persze mind körbeugráljuk. Egy ilyen csodálatos kis csöppséget képtelenség nem körbeugrálni. Végül csak mi, csajok maradtunk, a gyerekeim felmentek lefeküdni, akárcsak Jacob, míg mi a nappaliban maradtunk a lányokkal beszélgetni.
- Bella, tényleg őszintén kérdezem, hogy Edwardnak van esélye nálad? - kérdezi Alice.
- Nem sok. - válaszolok fáradt hangon. Unom már az Edward témát.
- De van.
- Mindig van, Alice.
- Meg tudnád neki bocsájtani, hogy megcsalt?
- Meg.
- Tényleg? - lepődik meg Roslaie.
- Igen. Én tudom milyenek a férfiak. A hűség nem az első helyeken szerepel a férfiak szótárában. Nem minden férfi olyan, mint Emmet, Jasper vagy Carlisle. Sőt, elég kevés olyan férfi van, mint ők. És én ezt tudom. Ezért is tudnék megbocsájtani Edwardnak, mert mindenki hibázik.
- És Tanya?
- Mi van vele?
- Neki is megbocsájtanál?
- Azért, amiért Edward vele csalt meg?
- Igen, miért, van más is?
- Nem emiatt vagyunk fasírtban. Őt nem ítélem el azért, ami történt. Az ő bűnrészessége nem az én dolgom, engem csak az Edward okozta fájdalom az ami bánt. Tanya csak egyszerűen kihasználta az adandó alkalmat. És ennyi … - zárom le határozottan a témát, jelezve, hogy ennél többet nem akarok róla beszélni …